A Nagy Csatorna-sztori – 1.
Duguláselhárítás és csatornázás
Blogunk célja olyan köztudott, illetve „köztudatlan” érdekességek, tények, infók átadása, melyek így vagy úgy, de kapcsolódnak a duguláselhárításhoz.
De nem csak ahhoz, hanem a
- vízvezeték szereléshez,
- csatornaépítéshez,
- csatornatisztításhoz,
- kamerás csővizsgálathoz,
- vízszivárgás helyének megkereséséhez,
- nyomvonal megállapításához,
- vízszivattyúzáshoz (legyen az csapadékvíz, csőtörés, árvíz).
Minden, ami a duguláselhárításhoz kapcsolódik
Természetesen ez nem véletlen, hiszen cégünk nem kizárólagosan a dugulásokat szünteti meg, vállal egyéb, a duguláselhárításhoz nem kapcsolódó megbízást is. Ennek prózai oka van: minél több mindenhez ért, minél több kvalitással bír egy (alapvetően) „duguláselhárításban utazó” csapat, annál megbízhatóbban, pontosabban, gyorsabban, „döcögésmentesebben” el tud végezni egy-egy komplexebb feladatot, legyen egy kedvezőtlen csatornalejtés megoldása, vagy egy új ház felépítése.
Csatorna, csatornázás
Mi az egyik alapvető dolog egy házépítésnél? Hát persze, hogy a sör! Igen, a tető. Igen, a falak… Ne folytassák! Elárulom, hogy a csatornára gondoltam. Létezhet ház szennyvízcsatorna nélkül? Ha azt mondják, nem, akkor tévednek. Miért ne létezhetne?! Az más kérdés, hogy csatorna nélkül…
Kezdjük hát egy laza csatornatörténeti sorozattal!
Azt, hogy csatorna márpedig kell, megmondták már a régi görögök, rómaiak is. Igaz, nem volt mindenféle méretű, fajtájú, formájú, anyagú, készen kapható csatorna (és nem volt spirálos kézis (jóféle csőgörény), spirálos gépis, magasnyomású csatornamosós – Woma – vákuumos, vegyszeres, satöbbis duguláselhárítás). Nem volt hét nyelven beszélő, kakkantás használat közben erdei zajokat lejátszó, arannyal futtatott porcelánklozet (hogy a legextrémebb toaletteket említsem, mellyel találkoztam duguláselhárítóként), Schell szelepes öblítés, bidé… Volt viszont ásóbot, bokor, patak a kezdet kezdetén. Nem is volt szükség duguláselhárítókra. Viszont gyakran léptek oda, ahova nem kellett volna…
Ember és a szennyvízcsatorna
Meg fognak lepődni, az ember milyen régen ráébredt, hogy szennyvízcsatornára márpedig szükség van! A városiasodás (kulcsszavakban; őskor: vadászó, gyűjtögető – újkőkor: nomád állattartás, növénytermesztés – letelepedések, növekvő élelmiszer mennyiség, magántulajon – élelmiszer felesleg – társadalmi tagozódás – falvak – városok – városállamok) miatt nem lehetett már csak úgy kiszaladni a bokor mögé, ráadásul az egyre több ember egyre több szennyel járt… Nem várhatták meg, míg elborítja őket, meg kellett oldani a fekália és a vizelet eltüntetését, hiszen a kezeletlen „végtermék” nem csak büdös, hanem veszélyes is!
Bizony, az olyan egyszerűnek tűnő feladvány, mint a szennyvízelvezetés, több évezreden keresztül, és napjainkban is fejtörésre ad okot.
A Nagy Csatorna-sztori – 2.
Már a rómaiak is csatornáztak és duguláselhárítást is folytattak
A „profi” szennyvízelvezetés már i.e. 3000-ben (!) megkezdődött. Mivel rengeteg ember osztozott viszonylag szűk élettéren, szükség volt megoldásra. A házakat úgy építették, hogy egy függőleges aknán keresztül a bélsár, vizelet, egyéb szenny egy dongaboltozatos főcsatornába jusson.
A következő fontos „állomás” csatornatörténetünkben Róma.
Róma köztudottan hét dombra épült. A hét domb körül mocsártenger ingott. Az etruszkok által épített „Nagy Kloáka” – Cloaka Maxima eredetileg csak a városon kívül, fedetlenül tekergett, és a lápot lecsapolni, vizét elvezetni volt hivatott. Aztán a rómaiak „bevezették” a városba, ahol már fedett rendszerként üzemelt, már i.e. 510 körül!
A vezeték tufakőből épült, nem használtak kötőanyagot, teteje dongaboltozatú szerkezettel készült. Annyira masszív volt, hogy az árvízen kívül semmi nem ártott neki. Olyankor viszont…
Méreteit remekül szemlélteti, hogy egy szénásszekér vígan elfért benne. Gondolhatjuk, hogy ritkán volt szükség duguláselhárításra, kamerás csővizsgálatra meg pláne.
A duguláselhárítók őseiről
Viszont, ha beköszöntött az esős évszak… Az esős évszak áradásainak hátán tömítőanyagok garmadája érkezett meg. Alámosott fák, kőtörmelékek, sár, emberi és állati tetemek… Sok, és nehéz dolga lehetett a korabeli duguláselhárítóknak (aedilisek). Őket egyébiránt nagy tisztelet övezte, csatornatisztító nem lehetett akárki (ahogy most sem jó ötlet, ha kóklerekre bízzuk a duguláselhárítást!): hivataluk egy évre szólt, kereskedelmi, közrendészeti, vallási funkciókat betöltő római magisztrátusokról beszélünk.
Feladatuk nem csak vész esetére szólt, hiszen függetlenül attól, hogy a csatorna nem tömődött el egykönnyen, állandó felügyeletet, karbantartást igényelt. Arra is figyelniük kellett, hogy egy-egy nagyobb áradás nem mosta-e alá az épületeket, hiszen a Kloaka Maxima egy az egyben nyílt összeköttetésben állt az épületekkel.
Nem minden római polgár élt a csatorna áldásaival – nem véletlenül! A veszélytelen ok a bűz volt. Mivel nem ismertek olyan technikát, technológiát, mellyel a csatornából felszálló bűzt kizárhatták volna, más megoldást kerestek (lásd a sorozat következő részében).
A másik ok, amiért tartottak a házi csatornától, bizony, nagy veszéllyel is járt: olyankor nem csak kőzápor, hanem egyéb „potyadék” is hullott az égből. Mivel mediterrán vidékről van szó, fokozottabban fordult elő az olyan robbanékony gázok keletkezése, mint pl. a metán és a hidrogén-szulfid. Ezek nem csak robbanásveszélyesek, hanem mérgezőek, sőt, levegővel érintkezve maró hatásúak is! Ki szeretne egy puskaporos hordón ülve dolgavégezni? Valami hasonló kaland lehetett Rómában WC-re menni.
Hogyan folytatódott? Lásd a következő részben!
