A pissoir dugulás megelőzése

Modern porcelán pissoir - Világi DuguláselhárításTanácsok pissoir dugulások elkerülésére

A pissoir dugulások elhárítása mindig nehezebb feladatnak ígérkezik, mint például egy mosdó dugulás megszüntetése.
A feladat nehézsége abból adódik, hogy a megkövesedett lerakódást, a vízkövet, azaz a vizeletből kiváló ásványokat meglehetősen nehezen távolíthatjuk csak el mechanikus (spirálos) módszerekkel.
A megállapítást inkább úgy helyesbíteném, hogy házilagos eszközök igénybevétele mellett, csak ritkán érhetünk el tartós eredményt a lefolyótisztításban, hiszen a megkövült szennyeződések eltávolítása még az arra felkészült duguláselhárító szakembert is komoly feladat elé állítják.
A már teljesen eldugult vizeldék vegyszeres kezelése legtöbb esetben szintén hiábavaló, mivel a jelentős mennyiségű szilárd kövesedéseket lehetetlen pár flakon duguláselhárító gél vagy granulátummal feloldani.

Igen, de akkor mit tehetünk a dugulások megelőzése érdekében?
Először az öblítésre szánt vízmennyiség növelése lenne a kívánatos, de a Budapesten és Budapest környékén ismeretes vízdíjakkal számolva nem biztos, hogy ez mindenkinek elnyerné a tetszését.
Ezért preventív jelleggel alkalmazhatunk vegyszereket is a szennyeződések feloldása érdekében, mely mint tudjuk környezetvédelmi szempontból aggályos lehet.
Ezen esetben az alacsony vízfelhasználásból adódó szennyeződések oldása a duguláselhárításra szánt vegyszer feladata lesz.
Érdemes összevetni az öblítésekre fordított víz költségeit a vegyszerek beszerzési költségeivel, hogy ésszerű döntést hozzunk a pissoirok problémamentes és gazdaságos üzemeltethetősége szempontjából.

A szifon cseréje, mint a dugulás megelőzésének eszköze

Szifon: a lerakódásos dugulás fő fészke - Világi Duguláselhárítás

Véleményem szerint az időben cserélt szifonok sok későbbi kiadástól kímélhetnek meg bennünket, mert a lerakódások mindig itt alakulnak ki leghamarabb.
Egy műanyag szifon cca. 1500 forintnyi összegből megvásárolható, felszerelése különösebb szakmai felkészültséget sem igényel.
A fémből készült szifonok ugyan magasabb esztétikai követelményeket is kielégítenek, de a vegyszerek illetve a vizelet maró hatásával szemben kevésbé ellenállóak.
Az otthoni duguláselhárítás, értem ezen a szifon kitisztítását is sokkal könnyebb elvégezni a műanyagból készült szifonok esetében.

Összegezve: Ha el szeretnénk kerülni a duguláselhárítás szükségességét, akkor emeljük a pissoir öblítésre szánt vízmennyiséget, vagy megelőzés céljából, alkalmanként részesítsük vegyszeres kezelésbe lefolyónkat.
Tovább fokozva a lefolyóvédelmet, évente cseréljük a bűzelzárást biztosító pissoir szifont.

***

Kapcsolódó bejegyzéseimből:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük