Egyéb

A konyhamalac: ételhulladék daráló

Hiába, a konyhamalac torkán sem megy le minden… Vagy ha le is tuszkoljuk, később nagy valószínűséggel megbánjuk. Természetesen rendeltetésszerű használat esetén a röfi kifogástalanul fog működni, és a karbantartásra sem kell sok időt és energiát áldozni. A konyhamalac – ha valaki nem ismerné, egy ételmaradékokat ledaráló hulladékaprító.

A legtöbb ételhulladék-darálóval a budapesti és székesfehérvári duguláselhárítás alkalmával találkoztam. Bár nincsenek hiteles információim ezzel kapcsolatban, de szerintem a hazai háztartások zömében nincs konyhamalac. A vidéki duguláselhárítások végzése közben, főleg a kisebb településeken, falvakban sokszor látom, hogy az udvar végében ott a komposztáló. Ide kerül a konyhai szerves hulladék, mely kifogástalan természetes trágya, főleg szobanövények, muskátlik alá.
Városokban, nagyobb lakóközösségek esetében viszont szó sem lehet komposztról! Itt kommunális hulladékként gyűjtendő a konyhai szemét.

Mi is az a konyhamalac?

Éles késekkel ellátott, elektromos árammal működtetett eszköz mely megdarálja, majd a mosogatólefolyón keresztül a szennyvízhálózatba továbbítja a szerves konyhai hulladékot.

Ételhulladék-őrlő – előnyös, praktikus, környezetbarát

  • Rögtön útjára indíthatjuk a hulladékot, nem kell éreznünk semmiféle kellemetlen, émelyítően erjedt szagot.
  • A helyet sem foglalja a kukában, kevesebbszer kell kivinni a szemetet. Ez jó, ugyanis tapasztalataim szerint a szemétkivitel az egyik leggyakrabban előforduló vitaforrás sok családban.
  • A szerves hulladék oda kerül, ahova való: a szennyvízcsatornába, majd a tisztítótelepre. Igaz, minél nagyobb a kommunális szennyvíz szervesanyagtartalma, annál jobban csökken a vízben oldott oxigéntartalom (a bomláshoz oxigén kell). A szennyvíztisztítótelepek amennyire lehet, ártalmatlanítják és (remélhetőleg) jól kezelik ezt e helyzetet, mielőtt befogadó vizeinkbe engedik…
  • Könnyen felszerelhető, bármikor, viszont 50 mm-es keresztmetszetnél kisebb mosogatólefolyó esetében megnő a dugulás esélye. Ha mégis kénytelenek vagyunk, gondoskodjunk mindig bő vízöblítésről.

Mit ne etessük a hulladékőrlővel?

  • Számítsunk arra, ha olajos, zsíros dolgokkal kenegetjük malacunk torkát, arra (és a szűrőre) éppen úgy rá fog tapadni a zsír, mint más lefolyók falára, és pontosan akképpen el is dugul.
  • Magas rost tartalmú, vagy szálas zöldségek darálása sem javasolt, pl. zeller, nyers rizs, kemény zöldség, tojáshéj.
  • Csontok – főleg ne a saját ujjaink. Soha ne nyúljunk a masinába!
  • Papír, műanyag, fém, üveg.

Mit tegyünk, ha eldugul és/vagy szaglik a berendezés

  • Fél csésze szódabikarbóna, fél csésze ecettel. Ahogy az a házi duguláselhárítás nagykönyvében írva vagyon.
  • Daráljunk citromhéjat.
  • Öntsünk bele egy adag jeget és egy csésze sót, majd indítsuk el a malacot, vizet folyatva addig, míg nyomát sem látjuk már a sónak, jégnek.

Ha nem sikerül a művelet, és a dugulás marad, jöjjön a duguláselhárító szakember!

Szennyeződés áradás után
Szennyeződés áradás után

Tény és való, szivattyúzni ritkábban hívnak bennünket, mint dugulást elhárítani. A vízszivattyúzási feladatok inkább szezonális jellegűek. Zömében hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék, kitartó esőzések, áradások esetén kell vízelöntés miatt kiszállnunk árvíz vagy belvíz kiszivattyúzásához.

Áradáskor a víz mindent visz

Az áradásokat gyakran követi az utcai csatornák, szennyvízvezetékek eltömődése, hiszen a lezúduló, hömpölygő víz mindent visz. Ha ez bekerül a csatornába, nagy az esélye, hogy előbb-utóbb elzár egy nagyobb szennyvízvezeték-ágat. A víz ilyen esetekben is megtalálja a kivezető utat: az utcára. Nem ritka az sem, hogy az esőzés olyan mértékű, hogy nem bír vele a közművezeték.

Csőtörés

Csőtörés miatt ritkábban van szükség nagy teljesítményű benzinmotoros szivattyúra – leginkább olyankor, ha nagyobb vízvezeték sérül. A ritkábban látogatott ingatlanokban, pincékben is előfordul a csőtörés. Ha nem vesszük észre időben a problémát, sajnos sok gondnak nézünk elébe…

Majd ha fagy?

Jön az ősz, ripsz-ropsz megérkeznek a fagyok. Ideje, hogy átgondoljuk nyaralóink, hétvégi házaink téliesítését, hogy elkerüljük a fagykárokat és ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés tavasszal.

Szennyvízáradat – fertőtlenítés

Borzasztó, amikor szennyvíz önti el az otthonunkat. Ilyenkor nem csak a bűzzel és a szennyeződéssel, hanem a fertőzésveszéllyel is számolnunk kell. A fekáliával, vizelettel fertőzött szennyeződés eltávolítása után fertőtlenítésre is szükség van.

Nem csak szennyvízelárasztás, hanem rendkívüli árhullámok levonulása után is gondoskodni kell elsősorban a zárt helyiségek fertőtlenítéséről. Talajfertőtlenítésre akkor lehet szükség, ha kisebb, elzárt kültérről van szó, ahol megrekedhet a massza.
Ha lecsendesültek az elemek és túl vagyunk a szivattyúzáson, nekiláthatunk a fertőtlenítésnek. Hogy mit és hogyan fertőtlenítsünk árvíz után, azt az ÁNTSZ pontról-pontra felsorolja. Fertőtleníteni, mosni ajánlott a szennyezett textíliákat, a vízzel érintkező tárgyakat, helyiségeket, talajt, trágyadombot, komposztot, űrgödrös árnyékszéket, ólakat, kutat. Nincs szükség speciális csodaszerekre, a boltban kapható sima fertőtlenítőszerek is megteszik.

Fontos, hogy bármi önti el az ingatlanunkat dokumentáljuk, és a lehető leghamarabb jelentsük be a biztosító felé!

Piszoár
Nyilvános piszoár – gazdátlanul

Ritkán esik szó a piszoárról – más néven veszpazien vagy pissoir –, pedig a vizeldék nélkülözhetetlen szanitere. A duguláselhárító szakemberek számára ad bőven feladatot, hiszen az elégtelen öblítés, az átlagosnál keményebb víz itt is felrakódik a lefolyó falára. A vízkő, húgykő minden WC és piszoár esküdt ellensége. Nyilvános WC-k esetében az is jelentős tényező, hogy van-e szűrő a fali vizeldében: sajnos tapasztalat, hogy beleszórnak csikket, rágógumit, papírzsebkendőt. Márpedig ezek nagyon rákfenéi a piszoár működésének.

A piszoár megléte nem jellemző a háztartásokra, hiszen jobbára a középületek, közösségi szektorok, nyilvános WC-k alaptartozéka. Budapesti duguláselhárító szakemberként azonban egyre gyakrabban találkozom családi házakban piszoárral, többnyire a vendégmosdóban.

A piszoár tisztítása

Dugulásmegelőzés céljából ajánlott a húgykő- és vízkőlerakódásokat „szerrel” lemaratni. Ez lehet vegyszer és természetes, a környezetet kímélő szer. A felrakódások eltüntetésére tökéletesek azok, melyekkel a WC-ben lerakódott gócokat is oldjuk. Citromsav, ecet, szódabikarbóna, sósav, ilyen-olyan csodaszerek. Ide is vonatkozik az az ajánlás, ha a házi duguláselhárítás nem válik be, ne kísérletezzünk, hanem hívjunk duguláselhárító szakembert, aki gyorsan és hozzáértően orvosolja a bajt.

A megelőzés miatt érdemes évente cserélni a bűzelzárást biztosító pissoir szifont. Párezres tétel – mi ez egy bontással járó duguláselhárítás díjával szemben? Smafu!

A bűz elűz?

Kevés kellemetlenebb bukét ismerünk, mint az állott, pangó, bomló vizelet szaga. A piszoárba lerakódó húgykő, vízkő, bedobott szemét megakadályozza a vizelet azonnali elfolyását, elképesztő bűzt eredményezve… Ha ez ráadásul le sincs öblítve…
Szerencsére a technikai újdonságok lehetővé teszik, hogy ez elkerülhető legyen. Az automata vizeldék egy részében már intelligens, önműködő, infrás piszoár-öblítők, önfelszívó szifonok működnek. A hangsúly a fenntartási költségek csökkentésén, a minőségen, tartósságon van – mint bármely közösségi vizesblokk, közintézmény vagy nyilvános WC esetében.

Piszoár barikád – forradalmi ötlet, hatékony védekezés

A XIX. században Párizsban összekötötték a kellemest a hasznossal. Képzeljünk el terjedelmesebb hirdetőoszlopokat, melyek kívül reklámfelületek, belül vizeldék.
Történt, hogy 1830-ban Párizsban a júliusi forradalom alatt ilyen vizeldékből építettek barikádot. Kreatív, nem túl higiénikus, de remélhetőleg biztonságos megoldás volt.

Ebben a cikkben listába szedtem a városokat, ahol az alábbi feladatokban számíthat ránk, illetve feltüntettem, hogy az I. kerületből számolva körülbelül mennyi időbe telik adott településre kiérnünk:

  • kamerás csővizsgálat,
  • műszeres csőtörés vizsgálat,
  • nyomvonal megállapítás,
  • csatornaépítés, csatornázás,
  • vízszivattyúzás,
  • vízvezetékszerelés

Természetesen nem csak a felsorolt városok, hanem azok agglomerációi is idetartoznak.

Budapest

1994 óta mondhatjuk el, hogy 23 kerületben pezseg az élet, tömődnek és dugulnak el a lefolyók, szennyvízvezetékek. Addig a főváros csak 10 kerületre volt osztva.

Jármű duguláselhárításhoz
Rohamkocsink

A budapesti duguláselhárító szakember segítségére gyorsan számíthat, két órán belül a helyszínen tudunk lenni. Kivéve, ha a szokásos dugók nem lesznek a megszokottnál agresszívebbek, és ha kollegáink nem éppen Győrben küzdenek a csőgörénnyel, magasnyomású mosóval.

Gyakran tartanak bennünket a dugulások Budapest határain belül. Előfordul, hogy egyik autónk egész nap a fővárosban ingázik egyik duguláselhárításról a másikra, szinte forró a drót, annyi a beállt góc. Ez nem csoda egy ekkora népsűrűségű városban, főleg mivel a szennyvízvezetékek jelentős része korszerűtlen, elaggott, elavult.

Érd

A Budapesti agglomerációhoz tartozó település. Az I. kerületből számolva 20 km-re van Budapesttől. A M7-esen, illetve az M6-oson röpke fél óra alatt ott van a duguláselhárító szakember, ha nem állja valami az útját.

Érd pikantériája, hogy bár a legnagyobb város Pest megyében, mégsem megyeszékhely.

Győr

Ha az M1-esen pirítunk le Győrig, a 129 km-t az útvonaltervező szerint 1 óra 10 perc alatt tesszük meg.

Székesfehérvár

Az M7-es szerencsésebb, ezen 44 percet, az M6-oson egy egész órát jósol a tervező.

Tatabánya

Az M1-esen a 64 kilométer 40 perc alatt leszalad alattunk.

Dunaújváros

Az M6-os felé 54 perc a menetideje a 83 km-es etapnak.

A dugulások helyszínére kiérkező idők persze csak kiindulópontnak jók. Többen dolgozunk, folyamatosan mozgásban vagyunk. Viszonylag pontos időt arra, mikor tudjuk a dugulás megszüntetését elkezdeni csak akkor tudunk, amikor felveszi velünk a kapcsolatot.

Megértjük, hogy mérgelődik, ha nem tudunk azonnal önhöz indulni. De lássuk be a számunkra is bosszantó tényt, hogy vannak fizikai korlátaink és a nap még mindig csak 24 órából áll.

Hogy is van a mondás? A lehetetlent azonnal megoldjuk, de a csodákra várni kell.
Ha baj van, javasoljuk, hogy tárcsázza a 06 20 375 0531-es számot. Diszpécserünk rögtön a logisztika és a tettek mezejére lép.

Duguláselhárítás házilag | Tippek-trükkök

A házi dugulás elhárításának, sikerességének esélye számtalan dologtól függ.
Általános adatot mondhatok: mosogató 10% alatt, mosdó 7-10%, zuhanyzó, zuhanytálca, kád 6-10%, a WC pedig alig 1%.
Ha szeretnénk mi magunk nekilátni a duguláselhárításnak, fontos, hogy amint észrevesszük, hogy valami probléma van, rögtön álljunk neki a vezeték megtisztításának, nem várjuk meg, míg beáll a góc és nem folyik el a víz.
Számtalan házi duguláselhárítás közül választhatunk. Ezek egyikéről ejtünk ismét pár szót.

Csőgörény, csőkígyó, lefolyótisztító spirál, ésatöbbi …

A házi és laikus, illetve a profi duguláselhárító egyik kedvenc mechanikai eszköze a lefolyótisztító spirál. Talán nincs is a világon más eszköz, aminek ennyiféle elnevezése lenne ismert, mint a csőtisztító spirálnak. Nevezik csőgörénynek, csőpatkánynak, csőkígyónak is. Bármilyen titulust használunk a csőgörényt forgalmazó boltban, minden eladó rögtön tisztában lesz vele, mit szeretnénk.

Az egyszerűbb eszközök a legtöbb mezőgazdasági és barkácsáruházban megtalálhatóak különböző hosszúságokban: 3-5-10-15 méter, átmerőjük 3-15 milliméter közt mozog. A komolyabb eszközökre fej is illeszthető – a dugulás jellegétől függően kell megválasztani, melyiket illesszük a spirál végére. Ha magunk szeretnénk a csatorna gócait feloldani, kézi és gépi spirál közt közül választhatunk.
Beesett tárgyak esetén felejtsük el ezt az alkalmatosságot!

Az igazán professzionális duguláselhárító géphez 2-5 méteres összekapcsolható szálak tartoznak, komoly acél spiráltesttel és sokféle cserélhető fejjel.

Kézi, kurblis, dobos, gépi …

A kézi, kurblis csőtisztító spirál megoldás lehet a szennyvízvezeték karbantartásában, gócainak megszüntetésében. Már ha kisebb átmérőjű vezetékekről és a nem túl makacs lerakódásokról, blokkról van szó. Érdemes dobos változatot vásárolni: a dobból szépen fel- és kitekerhető a spirál. Ez a fajta nem tekereg a lakás padlóján össze-vissza, mint a részeg kígyó, és nem mocskolja be a lefolyóból visszaérkezve a lakást.
Javaslom, hogy olyan csőgörényt vásároljunk, mely fúrógépre is felszerelhető. Sokkal gyorsabb és hatékonyabb. Mivel azonban nagyobb erővel hatunk a csatornában rekedt szennyeződésekre, nem csak a dugulás feloldására, hanem a lefolyóvezeték szétverésére is nagyobb az esély. A csőspirál ráadásul elakadhat, beszakadthat, így, ha elkerülhető lett volna a bontás, egy ilyen malőrrel búcsút inthetünk a bontás nélküli duguláselhárításnak.

Felejtsük el a 6 milliméternél vékonyabb szerkentyűket – ezek maximum ugrókötelezésre alkalmasak. A komolyabb duguláshoz komolyabb eszköz és hozzáértő duguláselhárító kell.

A csővastagházhoz passzoló csőspirálméretek:

  • 32 mm-es vezetékhez 10 mm-es spirál,
  • 40-100 mm-es vezetékhez 16 mm-es spirál,
  • 100-250 mm-es vezetékhez 22 mm-es spirál,
  • 250-400 mm-es vezetékhez 32 mm-es spirál ajánlott.
  • Ha a vezeték ennél vastagabb, biztosan duguláselhárító szakember lesz a megoldás.

Elolvasásra ajánlom még a házi duguláselhárítás témájában:
Duguláselhárítás házilag – tippek-trükkök

Nem csalás, nem ámítás, tényleg robbant a budi!
Végre megint találtam egy színes hírt, nem csak mindig a száraz tényekkel kell az olvasót untatnom, mint például a házi duguláselhárítás, magasnyomású csőmosó, vízszivattyúzás, a dugulás különféle „természete” és okai, illetve annak megszüntetése.

A téma nem csak a kinti pottyantós WC miatt vonható párhuzamba a duguláselhárítás blogjával, hanem azért is, mert tanúi lehetünk egy WC-karbantartásnak, dugulásmegelőzés céljából.
Sőt! A budirobbanásról eszembe jutott egy korábbi cikkünk, melyről szintén szót fogok ejteni – de ne rohanjunk a slozirobbanások elejébe!

A színész esete a robbanó fekáliával

Egy online magazinoldalon bukkantam rá Szappanos Tibi kálváriájára.
Pár mondatban összefoglalva nem történt más, mint hogy az RTL Klub sorozatában, a Drága örökösökben az egyik főszereplő, Lengyel Ferenc, azaz Tibi beleszaladt a WC sósavazásába. Mivel éppen ráérett a szapora, nem volt mit tenni, kénytelen volt a kerti budit használni. (A kerti budi legalább nem dugul el, probléma esetén szerencsére oda még sosem hívtak bennünket duguláselhárítás miatt.)

Ne pörgessük át a videót, ugyanis az a merev testtartás és arckifejezés, amit hősünk vág a retyi felé menet, simán elhiteti velünk, hogy valóban szorít a szükség.
Külön felhívnám a figyelmet az udvari budi szív alakú „szagelszívóján” át nyomon követhető, mindent eláruló arcjátékra. 1.45-nél aztán jön a csúcspont, majd Tibi reális és velős meglátása.
Hogy ki volt a „vicces” kedvű merénylő, azt a sorozatot követők biztosan tudják. Sajnos mi, amikor a film megy vagy éppen dugulást megyünk elhárítani, vagy a vízszivattyút élesítjük, esetleg a csőgörényt izzítjuk… De sebaj, látunk mi e nélkül is elég sz…t, akarom mondani bajbajutott ügyfelet.

Ha már robbanó WC…

A robbanó WC lehetséges története egészen lázba hozott, ezért nekiláttam kutakodni. A városi legendák oldalán találtam is egy újabb, előzőre rímelő történetet, mely azt kutatja, van-e valóságalapja annak a horrorisztikus történetnek, melyben egy benzin áztatta WC papír robbant be a trónoló illető alatt. A történet többféle verzióban támad fel időnként, sőt, valaki már „magyarosította” is.

Ezek persze csak fantazmagóriák, ám 2004-ben valóban történt ilyen eset, méghozzá Virginiában. Ott egy Toi Toi (manapság nálunk már YOO néven futnak) kabin robbant fel, ugyanis a kabinban székelő férfi rágyújtott, és a mobil WC alatti éppen egy sérült gázvezeték szivárgott…
Kutattam kicsit, hogy ez valóban megtörtént-e, de hitelt érdemlő infóra nem bukkantam, ráadásul ismét csörgött a telefon, ezúttal egy székesfehérvári duguláselhárítás volt a feladat.

Azonban tudunk valóban felrobbant árnyékszékekről, melyet a bevezetőben említettem, de ha hiszik, ha nem, megint csörgött a telefon: ilyen a duguláselhárító szakember élete…

***

Korábban a WC-ről: WC

Részletesebben:
Ha visszaköszön a WC tartalma
Tipikus WC dugulás okok, tünetek
A WC tartály dugulása
Még egyszer a darálós WC-ről
Toalett: duguláselhárítás házilag

Mielőtt belekezdenénk a kreatív illetve a kevésbé ötletes duguláselhárítások taglalásába, nézzünk meg egy hihetetlenül leleményes WC duguláselhárítást – természetesen magyar főszereplőkkel.
Nem véletlenül vagyunk messze földön híresek a magyar virtusról és leleményességről!
A címe – Vécétrombita – megtévesztő lehet, ne számítson senki semmiféle zenei előadásra. Bevallom, én emeltem kalapom, egyúttal sírva röhögtem a publikummal együtt a duguláselhárítás „szakemberén”. Van tüdeje és van gyomra. Nem ártana még pár ilyen elszánt budapesti duguláselhárító!

A valódi és kreatív duguláselhárításról

Természetesen a dugulások zöme nem szüntethető meg egy slag, egy levágott Pet palack, jó tüdő és gyomor segítségével. A lefolyó keresztmetszetét beszűkítő markáns gócot még az amúgy igazán hatékony nátrium-hidroxid (NaOH), lúgkő, marónátron, nátronlúg sem oldja fel, csak ront a helyzeten. Ha mindenképpen NaOH, akkor használjunk olyan termékeket, melyeknek amúgy alapanyaga: SZI-TI, Mr. Mascle, Pixy, Tiret…

Kreatív duguláselhárítás címen futottak még a Kóla Menthos, a szódabikarbóna ecet forróvíz: meglepő módon nagyon hatékonyak lehetnek kisebb dugulások estén.
Említhetném még egy budapesti duguláselhárítás alkalmával megismert Pista bácsi kéményseprő keféjét slagra kötve, mint duguláselhárító csőgörény…
A komolyabb eltömődéseket nem érdemes házi barkáccsal és különféle kreatív házi duguláselhárítási kísérlettel bolygatni – csak rontunk a helyzeten, főleg, ha valami régi szennyvízhálózatról van szó.

A duguláselhárító szakemberek komoly gépparkkal, nagy tapasztalattal és szaktudással vannak felvértezve és garanciát vállalnak a munkájukra.

Géppark, csatorna kamera, WOMA, komoly berendezések és szakértelem

Alap a kamerás csatorna- csővizsgálat, a vízszivárgás helyének megkeresése, a csatorna, vízvezeték nyomvonalának megállapítása, vízszivattyúzás, nagynyomású csatornamosó (WOMA) alkalmazása.

A hivatásos, szakavatott duguláselhárító cég szakemberei nem csak a gócok eltávolításának mestere, hanem komplex tevékenységi körrel bír más, rokon területen is, beleértve az elöregedett, sérült csatorna cseréjét, csatorna árkának kiásását a megfelelő földmunkagépekkel.

A lelkiismeretes szakemberek számára fontos, hogy jó kapcsolat alakuljon ki az ügyfelekkel. Elengedhetetlen a megértő, együttérző figyelem, a kulturált megjelenés, és amennyire lehetséges, a tiszta munkaruha.
Olykor bizony előfordul, hogy nincs időnk átöltözni egy-egy sürgős duguláselhárítás közben, vagy egész egyszerűen kifogyunk a tiszta overallból. Ez esetben kérjük megértését.

Korábban a WC dugulásról:

A duguláselhárítás egyik gyakorta „kezelt” tagja a Szuez szifon. Hatékonyságának egyik alapfeltétele, hogy soha nem szabad kiszáradni hagyni, különben a bűz elűz

Pissoir szifon
Pissoir szifon

Az egyágú szifonokat tekintve azonban tuti garantált az állandó csatornaszag, ha nincs folyamatos vízutánpótlás. Olyan helyeken, ahol nem tartózkodunk életvitel-szerűen, egyáltalán nem ajánlott az egyágú padlóösszefolyó.
Sőt, másutt sem…
Ahol mégis egyágú az összefolyó, és egy dugulás miatt szakembert kell hívnunk, biztosak lehetünk abban, hogy minden profi duguláselhárító szakember javasolni fogja a padlóösszefolyó cseréjét, és a fürdőszobai szerelvények, mosdó, tusoló, kád rákötését.

Bűzelzárás hogy ne legyen dögletes szag

Az összefolyókban, szifonokban, WC-ben álló víz a bűzelzáró feladatát látja el. Egyágú (és ezzel igen elhibázott) Szuez szifon beépítés esetében ez gyakran kiszárad. Megtehetjük, hogy pótoljuk a vizet, de ha nem vagyunk résen, és kimarad egy-egy „itatás”, állhatunk neki újra kereszthuzatot csinálni… Tiszta agyrém…

Hogyan kerülhető el a padlóösszefolyó dögletes kipárolgása? Két- háromágú szifonnal, melyre rákötjük a kád és/vagy tusoló lefolyóvezetékét. Ezzel nem csak megoldottuk a bűz-kérdést, hanem praktikus szerelőnyílást biztosítottunk azokra az esetekre, amikor a zuhany vagy a kád eldugul. Mennyivel könnyebb a duguláselhárítás, ha két irányból tudjuk megközelíteni a dugulás gócpontját! Arról nem beszélve, hogy nagyobb valószínűséggel oldható meg egy beépített kád, tusoló dugulása bontás nélkül.

Kerüljük a konyha vagy a piszoár padlóösszefolyóra történő rákötését! Képzeljük el, hogy bővebb öblítés híján micsoda pokolbéli buké áradna az összefolyóból!

Bűzelzáró golyó, kosár

A bűzzáró golyó nevének megfelelően elzárja a bűz útját, megkönnyíti a szifon tisztítását, elősegíti a dugulás megelőzését. Valójában a „gömb” eredetileg arra hivatott, hogy a vezetékben jelenlévő habot ne engedje kikúszni a padlóra – a bűzelzárást ténylegesen a benne található kosár végzi el, nem a golyó. Olykor szabadítsuk meg a hajszálaktól, ráragadt szappantól, mert a haj roppant hatékonyan meggátolhatja a golyó szabad mozgását – az nem tud felemelkedni.

A Szuez szifon az esetleg visszaáradó szennyvíznek is remekül útját állja, amennyiben karbantartjuk a golyót. A legtöbb korszerűtlen Szuez szifon nem rendelkezik golyós lezáróval, így nem ritka, ha fürdés közben felhabzik a járólap. Ez nem túl szerencsés, mert nem csak higiéniailag kifogásolható, hanem balesetveszélyes is.

A csatornakamera a dugulások praktikus és pontos diagnosztája, mondhatni, a duguláselhárító meghosszabbított szeme. Szinte az összes eltömődött csatornába bevethető.
Kivéve, ha nem megfelelőek a „látási viszonyok”, azaz a szennyvízhálózatot nem tölti ki sűrű szennyvíziszap, vagy burjánzó gyökérbenövés. A lokalizáció bemérését a cső falára rácementesedett, markánsabb lerakódás is aláaknázhatja. Ha nem túl makacs a lerakódás, magasnyomású csatornatisztító géppel (WOMA) átmossuk a vezetéket.

Duguláselhárítás után
Duguláselhárítás után

Csatornavizsgáló kamera – tényfeltáró eszköz

A csővizsgáló kamera pillanatok alatt fényt deríthet a lefolyóvezeték, a csatorna, az akna és egyéb csőhálózatok problémáira, és a probléma helyére – vízszintes és függőleges rendszerekben is, anélkül, hogy bontanunk kellene.
A csatornakarbantartás -tisztítás is zökkenőmentesebben végezhető, ha tudjuk, mivel állunk szemben.

A kamera közvetítette tények, állapotok támpontként szolgálnak, hogy milyen stratégiát alkalmazzunk a különféle csatornabökkenőkre, a dugulás megszüntetésére. Igazán hatékonyan és biztonságosan, korszerűen, felesleges körök nélkül oldhatjuk meg a kellemetlenségeket. A csatornakamera fogódzó arra vonatkozóan is, hogy megúszhatjuk bontás nélküli duguláselhárítással, vagy sem.

A csatornavizsgáló kamera segíthet kideríteni, hogy a kivitelező vagy az ingatlan tulajdonosa/használója a ludas a dugulásban – így kivédhető az egymásra mutogatás, és a felelősség eltolása. A csatornakamera által közvetített látvány rögtön megmutatja a dugulás okát, ez fotó és/vagy videó formájában rögzíthető is. Ez a későbbiekben korrekt bizonyíték lehet, akár a hanyag vállalkozó, akár a biztosító felé is. A csatornakamera lerántja a leplet a helytelen illesztésekről, rosszul megválasztott idomokról, lejtési, rákötési problémákról, megrepedt vezetékekről…

Gyakori probléma, amikor egy lakásfelújítás után ahelyett, hogy élvezhetnénk az újjáéledt lakást, folyamatosan dugulással küszködünk, és nem értjük, mi a baj. Ilyenkor is érdemes a csatornába kukkantani: egy „kis” ragasztó… „némi” cement… Ettől természetesen a probléma nem szűnik meg, de a kivitelező orra alá dughatjuk…

Ha a dugulás visszatérő, hívatlan, kellemetlen vendég

Ha a dugulás időről-időre visszatér, és biztosak vagyunk abban, nem a mi hanyagságunk okozza a dugulást, mindenképpen érdemes egy csatornakamerás vizsgálatot végeztetni. Ilyenkor pontosan meghatározhatjuk, mi okozza a visszatérő eltömődéseket, így pontot tehetünk a visszatérő dugulások okozta bosszúságok végére. A szennyvízvezeték elégtelen lejtése, elöregedése, összeroppanása, gyökérbenövés, beesett tárgy – mind-mind olyan gond, amire a duguláselhárítás csak tüneti megoldás. Ezekben az esetekben is hasznos kamerás csatornavizsgálat.

Lakossági és ipari csatornavezetékek kamerázása

A csatornakamerás szolgáltatás lakossági és ipari megrendelőink számára is elérhető. A rövidebb, szűkebb keresztmetszetű lefolyók és a nagyobb, ipari csatornavezetékek vizsgálatát is vállaljuk.

***

A témába vág: