Csatornázós csalók Budapesten – és mindenhol másutt is talán

A szélhámosok gátlástalansága és gonoszsága nem ismer határt…
Mi sem bizonyítja jobban a bűnözők agyafúrtságát, mint az, hogy a csatornázós csalók Budapesten, és vidéken is fel-felbukkannak. A rendőrség jó esetben egyik csatornázós, duguláselhárítást megjátszó bűnbandát füleli le a másik után, de olyanok, mint a mesében a sárkány feje: egyiket levágják, két másik nő a helyére…

Csatorna tető rácsa - Világi Duguláselhárítás
Csatorna tető rácsa – de a csalóknak másfajta rács járna

De talán ez még a jobbik eset – nem mintha kisebbíteni vagy mentegetni, vagy felmagasztalni akarnám a gengszterek „érdemeit”… A másik, szerintem sokkal vérlázítóbb és gyomorforgatóbb „divatcsalás” az unokázós csalók esetei.

Múltkor, amikor a XIII. és a XIV. kerület dugóit kerülgettük, hogy minél előbb eleget tegyünk duguláselhárító feladatunknak, szokás szerint hallgattuk a rádiót. A riportban elhangzottak szerint már milliárdokat (!) csaltak ki úgy, hogy érzelmileg manipulálták áldozataikat. A rendőrség közétett egy videót (előrevetítem, hogy rendkívül felkavaró), érdemes okulni belőle, hiszen ha felkészültek vagyunk, jó eséllyel kerüljük el a bajt.

Kérdezzünk okosan

Mindenesetre akár egyetlen kérdéssel is lefülelhetjük a gazembereket. Például: – te vagy az Kristóf? – Igen mama, én vagyok. – És ha az unokánk még véletlenül sem Kristóf, már be is zárult a csapdánk. Ilyen esetekben is érdemes bejelentést tenni a rendőrség 112-es számán!

No. Mivel a Világi Duguláselhárítás szolgáltatási köre a csatornákhoz is kapcsolódik, térjünk vissza a budapesti csatornázós csalókra.

Minden kedves ügyfelünket megkérem, soha ne engedjenek be az otthonukba olyan „szakembert”, magát csatornatisztító, duguláselhárító cég alkalmazottjának kiadva, aki minden előzetes kérés, vagy értesítés nélkül csönget be hozzánk dugulást elhárítani, vagy más, lefolyóval, csatornával kapcsolatos „teendőt” elvégezni. Ez vonatkozik a vízvezetékszerelő, villanyszerelő és egyéb szakemberre is!

Az arcképes igazolvány sem garancia!

Sok vállalkozás rendelkezik fényképes igazolvánnyal, emblémás munkaruhával, de ez sem 100%-os védelem, hiszen elég egy képszerkesztő program és egy nyomtató, meg pár ruhára vasalható matrica. Ezzel persze nem szeretném azt sugallni, hogy már-már paranoiába hajlóan legyünk óvatosak, de inkább kétszer ellenőrizzünk, mint egyszer bajba jussunk.

Ha nem hívtak budapesti duguláselhárító szakembert, ne engedjék be a hívatlan látogatókat! A duguláselhárító és más szakember nem érkezik bejelentés nélkül! A Világi Duguláselhárítás pláne nem.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük