Dugulás egy tehenészetben – duguláselhárítás a széna illatban

Duguláselhárítás istállóban - Világi Duguláselhárítás

Egyik délután csörgött a telefonom,  és egy idősebb női hang szólalt meg benne.
Bemutatkozott és elkezdte mondani, hogy mi is a problémája. Elmondta, hogy Szigethalomról beszél, egy tehenészet tulajdonosa, és hogy baj van, mert a fejő üzemben nem folyik le a víz a tehenek alól.
Aznap, ahogy  megígértem, ki is mentem.

A fejő üzem egy nagyon modern létesítmény volt, ahol legalább húsz tehenet lehetett egyszerre fejni. A tehenekről a szalmát lemossák és ez a szalma meg a víz egy padlóösszefolyókból álló csatornarendszeren keresztül folyik ki egy emésztő gödörbe. Egyből sejtettem mi lehet a gond. A sok- sok szalma egybe állt a vezetékben és ez okozhatja  a dugulást.

Behoztam a szerszámaimat és nekiláttam a probléma megoldásának, a duguláselhárításnak. Huszonkettes spirált vetettem be , hogy megoldjam a dugulást, mert 110-es vezetékről van szó.
Szépen lassan engedtem előre egy ”c” alakú fejjel az elején. Két méter után már éreztem, hogy picit szorulósan, feszesen halad előre a spirál. Sejtettem,  hogy ez a cső tele lehet szalmával és azért van eldugulva.

Duguláselhárítás avagy szalma a lefolyóban. - Világi Duguláselhárítás
Széna-szalma a lefolyóban.

Majd egy órán keresztül spiráloztam a lefolyó vezetéket, mire egyszer csak elindult lefelé a víz. Ez idő alatt körülbelül tízszer szedtem ki a spirált, hogy leszedjem róla a rátekeredett szalmát. Ebben az esetben jobb megoldás lett volna lewomázni (v.ö. magasnyomású csatornatisztító) a vezetéket, de az emésztő gödörnél nem látszott a cső vége ezért ezt a szerszámot nem tudtam használni.
A szalma majdnem úgy viselkedett a csőben mind ha ronggyal lett volna tele dobálva. Lényeg, hogy a duguláselhárítás sikeres volt, a tulajdonos elégedett, és folytatódott tovább a munka.

Gond, dugulás a lefolyóban. - Világi Duguláselhárítás
Gond a lefolyóban

Egy hozzászólás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük