Dugulás ok: a lefolyóvezeték lejtése

Duguláselhárítás: a lefolyóvezeték lejtéséről

A lefolyóvezetékek lefektetése során elkövetett az egyik leggyakoribb hiba a helytelen lejtés beállítás. A legtöbb dugulás kialakulásáért ez a jelenség a felelős.

A lefolyórendszerek kevésbé ismert és felderített hiányossága a szellőzővezetékek vagy légbeszívószelepek hiánya, melyek szintén dugulásokat okozhatnak. Természetesen az említett lefolyóvezeték problémák akár együttesen is előfordulhatnak, mely elvezethet egészen odáig, hogy rendszeres kapcsolatot ápolhatunk kedvenc duguláselhárító vállalkozónkkal.
Néhány mondatban, ha megengedik a lejtésről is ejtenék pár szót az összefüggések megértése érdekében.

Csatornarendszerünk hibamentes működésének elengedhetetlen feltétele a megfelelően kialakított lejtés. Sem a túlzott sem pedig az elégtelen lejtéssel kivitelezett lefolyóvezeték nem tudja kielégíteni a szennyvíz tökéletes elszállítását.

Leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy a túlzott lejtéssel szerelt lefolyó a szennyeződéseket nem távolítja el a vezetékből, ugyanis a gyorsan áramló víz a szilárd állagú elemeket nem tudja az áramlásával megegyező sebességgel szállítani. Ilyenkor már csak idő kérdése és keresgélhetünk a postaládánkban azokból a szórólapokból, melyeket kilószámra dobunk ki nap mint nap. De hiszen tudják?
A cetliken nagybetűvel hirdetik: XY vállalkozó vagyok, leggyorsabb duguláselhárítás, legolcsóbb dugulás elhárítás, duguláselhárítás bontás nélkül, legszebb duguláselhárító, géppel vagy gép nélkül, ésszel vagy ész nélkül…stb.

Az internetes keresőprogramok ilyen esetben nagy segítségünkre lehetnek. Hasznosak az alábbi kereső szavak ill. kifejezések:

  • duguláselhárítás,
  • duguláselhárítás Budapest,
  • duguláselhárítás Pest megyében,
  • duguláselhárítás árak.

 

A hibásan szerelt vezeték

A legtöbb csatornadugulás kialakulásáért az elégtelen lejtés okolható.

Súlyosabb szerelési hiányosság esetén akár fordított irányú lejtéssel is találkozhatunk. Ezt a problémát nevezik a szakemberek kontrás szerelésnek. A hibásan szerelt vezetékszakasz teljes hosszán megszűnik a szennyvíz áramlása. Ahol pedig megszűnik az szennyvíz áramlása ott elkezdődik az ülepedés.

Az ülepedés előrehaladtával elzáródik a lefolyónk teljes keresztmetszete, mely lefolyódugulásban mutatkozik meg. Tehát a kivitelezést végző “szakember” nem lefolyót, hanem ülepítőt alakított ki. Így fordulhat elő, hogy a mosogató ágvezetékünk teljes 10 m-es hosszából akár 5 m-en teljes hosszban megszilárdul a lerakódott zsiradék, ami akár több kilónyi megkövült szennyet jelenthet. A hanyag kivitelezés okozta problémák tapasztalatom szerint már a használatba vétel kezdete után két évvel, de legkésőbb öt éven belül teljes dugulásként megmutatkoznak. A duguláselhárítás házilagos módszerei ilyenkor rendszerint kudarcba fulladnak, ugyanis egy-egy flakon csodaszer használatával nem lehetséges több kilónyi massza oldása. De még ha lehetséges is lenne! Áramlás hiányában hogyan távozik a feloldott zsiradék? Sehogy! Ezt könnyedén beláthatjuk magunk is.

És hiába a hangzatos ígéretek: Ne költsön drága duguláselhárításra!, Vegye az XY duguláselhárító gélt, port, egyéb csodaszert! Lesújtó kimondanom, de ilyenkor szinte minden esetben a profi duguláselhárítónak kell megvizsgálnia az esetet. Igen, a kézi spirált még nem említettem! Jómagam is kipróbálnám, mielőtt a duguláselhárítónak adnám csekélyke megtakarításom:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük