Hihetetlen történet

Az elháríthatatlan dugulás

Sármellék: csatornázás és duguláselhárítás egyben - Világi Duguláselhárítás
Különös duguláselhárítás

Mint minden munkám, ez is egy telefonnal kezdődött. Egy dugulás-elhárító kolléga telefonált nekem egyik reggel, hogy segítséget kérjen tőlem. Mondtam neki, hogy természetesen ha tudok, segítek, állok rendelkezésére.
Elmondta, hogy ő Keszthelyről telefonál és egy érdekes problémával áll szemben, amit már két napja nem tud megoldani. Sármelléken körülbelül egy évvel ezelőtt csatornáztak, tehát egy új csatornáról beszélünk. Egy idősebb hölgy hívta ki öt hogy nem folyik ki a szennyvíz, és már a pincében áll. Próbálkozik vele már két napja, de egyszerűen nem akar elmenni a dugulás. Én szeretem a nehéz feladatokat, ezért megbeszéltük, hogy lemegyek hozzá másnap, és megpróbálunk megküzdeni a feladattal.

Másnap le is mentem Sármellékre, hogy találkozzam a kollégával a címen. Odaértem és elkezdte megmutatni,  hogy mi a gondja. Az egész gerinc vezeték el van dugulva, és hiába spirálozza a utca irányába, egyszerűen egy ponton megáll és nem hajlandó tovább menni. Tudni kell, hogy ez a pont már a telekhatári tisztító aknán túl van tehát kint az utcán az árok alatt. Én arra gondoltam, hogy meg kellene womázni, hátha segít rajta.

Jöjjön a WOMA

A WOMA egy magasnyomású csatorna mosó berendezés ami  százhatvan bár nyomással mossa a csatornát, és robbantja szét a dugulást.
Beálltam a kocsival az udvarba, mert az autóba van beépítve az a bizonyos WOMA. Nekiálltunk kimosatni a csövet, de ugyanazon a ponton ahol a spirál – a woma is megakadt.  Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg el van törve a cső és ez okozza a problémát. Gondoltam, amikor a csatornát építették a föld visszatöltését helytelenül csinálták, és összetört a cső. Nincs mese elővettük az ásót és nekiálltunk kiásni a csövet az utcán hátha okosabbak leszünk. Kimértük, hol akad meg a woma illetve a spirál, és ott feltártuk a csatornát.

Miután kiástuk – csodát láttunk.

Cső csövön nem marad, ha dugó lesz a végén. - Világi Duguláselhárítás
Hová vezeti a szennyvizet?

Dugóba kerültünk

A csatornának azon a ponton vége lett és le volt dugózva  a vége.
A telekhatári tisztító aknától még két méter csövet lefektettek, ledugózták, visszatemették. Nincs az utcai gerincvezetékkel összekötve, tehát a szennyvíz nem tud kifolyni. Nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges, de egyszerűen elfelejtették rákötni a gerincvezetékre, ami onnan még kilenc méter a főút túloldalán. Tehát megtaláltuk mi okozza a dugulást, de ezt a fajta dugulást nem lehet elhárítani.

Természetesen a tulajdonos sem tudta mire vélni a dolgot, és értetlenül állt előtte. Megkerestük az illetékes társaságot a problémával. Ők elmondták, hogy nekik nincs kapacitásuk, hogy összekössék a gerincvezetékkel a telken lévő telekhatári aknát, de ha találunk kivitelezőt kifizetik a költségeket. Szerencsére a cégünk foglalkozik külső belső csatornaépítéssel is, ezért kézenfekvő volt, hogy minket bízzanak meg a házi bekötő vezeték megépítésével. A helyi társulat a rendelkezésünkre bocsájtotta a tervrajzokat ami alapján meg lehet építeni. A megépített vezetéket nyílt árokban kell átadni a műszaki ellenőrnek, aki ellenőrzi a kivitelezés szabályosságát.

Belemarkoltunk a duguláselhárítás munkájába - Világi Duguláselhárítás
Belemarkoltunk

Átlövéses technológia

Mivel ezt a munkát főút mentén kellett elvégezni, ezért az út átlövéses technológiát választottuk. Az átlövés lényege, hogy az út felbontása nélkül visszük el a csövet. Tulajdonképpen egy nap alatt elvégeztük a gerincre való rákötést, így most már a szennyvíz a közcsatornába folyik.
Ez egy érdekes duguláselhárítás volt, csatornabekötéssel egybekötve.
Minden tudásommal mindig rajta leszek azon, hogy ne legyen számunkra lehetetlen, megoldhatatlan duguláselhárítás.

***

WOMA, a legyőzhetetlen – előtte nincs akadály!

Duguláselhárítás árak

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük