A mosogatógép és a dugulás

Egyre több háztartásban családtag a mosogatógép

Mosogatógép - Világi Duguláselhárítás

Energiát, időt spórol meg és sokkal hatékonyabban távolítja el a szennyeződést, mint a humánerőforrás, azaz imádott feleségünk, avagy mi.

A vendéglátóipari, egészségügyi, oktatási létesítményekben még nagyobb létjogosultsága van a mosogatógépeknek.
Itt mindig fokozottabban kell ügyelni a higiéniai kitételekre. Egy eltömődés nem csak azzal jár, hogy egy embert be kell állítani, mosogatni, hanem fokozott egészségügyi kockázatot jelent, hiszen egy pangó, nedves, zsíros ételmaradékban gazdag környezet pompás baktériumtenyészet alapja! És akkor még nem beszéltünk az elárasztott padlóról…

Labirintus a mosogatógépben

Üröm az örömben hogy a mosogatógép is tele van labirintusszerű járatokkal, lefolyókkal, befolyókkal, csövekkel, szűrőkkel – éppen úgy eldugulhat, mint bármelyik lefolyó és éppen úgy el kell a dugulást hárítani, mint bármely más jellegű lefolyó esetében.
Nagymamám szerint az ecetes olló mindenre jó. No, az ecet itt is segíthet, de az ollót tegyük vissza a helyére.

Előzzük meg a mosogatógép dugulását!
Mindig távolítsuk el a nagyobb ételmaradékokat, a zsírosabb edényeknek sem árt némi száraz előtisztítás. Ha dunsztosüveget vagy egyéb, papírcímkével ellátott dolgot mosogatunk, a papírt áztassuk le, mielőtt a készülékbe pakoljuk!

Ha rövid, langyosabb hőfokú programmal mosogatunk, felejtsük el a kapszulát! A por alapú szer nehezen oldódik, könnyebben rakódik le. A folyadékkal töltött kapszula is hosszú programhoz ajánlott: a toknak is idő, melegebb víz kell, hogy feloldódjon. Ha rövidprogramot használunk, vásároljunk flakonos mosogatószert.

A mosogatógépre is ráfér a karbantartás!

A berendezést legalább kéthetente, havonta tisztítsuk át. Nem csak a dugulás megelőzése, hanem a higiénia miatt is. Szedjük ki a szűrőt, ha szükséges keféljük át (a fogkefe, körömkefe sörtéje erre kifejezetten alkalmas).
Az erre kifejlesztett mosogatógép-tisztító folyadékkal járassuk meg üresen, hosszú programon az eszközt.
Távolítsuk el a víz által hozzá nem férhető zugokból a letapadt piszkot, majd fertőtlenítsünk!
Ne feledkezzünk el a vízlágyító só pótlásáról!

Miért nem mosogat?
A leeresztő tömlőjében lerakódhat az iszap, mely megakadályozhatja az ürítést. Szereljük le, mossuk át, vagy hívjunk szakembert.
A labirintustartály tisztítása – ha például a penész beeszi magát – az egyik leggaládabb probléma, de türelemmel, vízkőoldóval, slaggal, fertőtlenítőszerrel megoldható.

Van, amikor nem a masina a ludas, hanem a szennyvízlefolyó tömődött el. Ha blugyog, hörög, visszafolyik a víz, esetleg több helyen is a lakásban, ne a szerkezetnek essünk neki, hanem hívjunk profi duguláselhárítót! (Állunk rendelkezésre Budapesten túl itt is, ahol már volt dolgunk: például Győr, Érd.)
A gócok nem valók sem szennyvíz lefolyóba, sem mosogatógépbe! Ne legyünk lusták, előzzük meg, illetve szüntessük meg mielőbb az eltömődést, hogy a csatornában szabadon áramolhasson a szürke víz.

***

A témában korábban írtuk:

Duguláselhárítás: a mosogatódugulás kialakulása

Amit a háziasszonynak tudnia érdemes a mosogatógépről

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük