Csepel, XXI. ker.

DUGULÁSELHÁRÍTÁS CSEPELEN, A XXI. KERÜLETBEN

 

 

Ahogy a szomszédos budapesti kerületekben, Csepelen is gyakori „vendégek” vagyunk.
Szolgáltatásaink közül leginkább a duguláselhárítást veszik igénybe, de sokszor hívnak bennünket akkor is, ha csatornát kell tisztítani, vagy építeni. Nagy esőzések után előfordulhat, hogy a pincékben, vagy a kertekben áll a víz. Ilyenkor vízszivattyúinkkal tudunk rendelkezésre állni. Vízvezeték szerelő és fűtésszerelő kollégáink is igen sokszor dolgoznak a kerületben.
Az itt élők bizalmát azzal sikerült kivívnunk, hogy precízen dolgozunk, a megbeszélt időpontban mindig pontosan megjelenünk, hogy korrekt, versenyképes árakat adunk meg, és ami szintén fontos:

nem végzünk direkt több munkát, mint amennyire feltétlenül szükség van.

Nem bontunk feleslegesen, hiszen magas színvonalon működő eszközeink segítségével pontosan meg tudjuk állapítani a dugulás okát.
Műszereink pontosan megmutatják, hogy a szennyvíz csatorna mitől, miért dugult el. Elég gyakran találkozunk olyan esetekkel, amikor a dugulást rendszer-, vagy szerelési hiba okozza. Ilyenkor, a végleges duguláselhárítás érdekében, a csatorna sérült elemeit ki kell cserélni, hibás összeszerelés esetén újraszerelni.

Gyökérbenövéses dugulás
Ez ám a dugulás – a gyökérbenövés

Előfordulhat, hogy alkatrész, vagy berendezés cserére is szükség van. Nyugodtan ránk bízhatja, mert mi pontosan tudjuk, hol érdemes azokat beszerezni. Munkánkért minden esetben garanciát vállalunk!
Fontosnak tartjuk, hogy Megbízóink tisztában legyenek azzal, mi is fog történni a lakásában,irodájában, ezért részletesen elmondjuk, hogyan fogjuk megszüntetni a dugulást. Nagy gondot fordítunk arra, hogy a munka befejeztével a helyiséget tisztán hagyjuk magunk után. Gondoskodunk arról is, hogy a fertőtlenítést, szagtalanítást ne Önnek kelljen elvégezni.
Javasoljuk, tartsa szem előtt elérhetőségünket, hiszen soha nem lehet tudni, mikor lesz szüksége Önnek, szomszédjának, vagy ismerősének gyors segítségre! Ha bennünket hív, számíthat szakszerű munkánkra!

Okok; Árak; Tippek-trükkök – mit lehet házilag elhárítani: