Budapest nem csak az országnak, de a duguláselhárításnak is fővárosa. Budai és pesti gondok, tipikus dugulások.

    Budapest nem csak az országnak, de a duguláselhárításnak is fővárosa. Budai és pesti gondok, tipikus dugulások.

  • Ki nyer a budapesti duguláselhárítók versenyében?

    Természetesen az ügyfél. Rögtön le kell szögeznem azonban, hogy az összes fővárosi cég, melynek bármi köze van a duguláselhárításhoz, csatornatisztításhoz, egy emberként siet a bajbajutott ügyfelek segítségére. Ilyen értelemben létezik a budapesti duguláselhárítók közössége. Versenyről szó sincs, illetve csak annyira, amennyire az egészséges üzleti szempontok ezt megkívánják – ezzel sincs baj! Így még inkább biztosított az, hogy a budapesti „duguláselhárító társadalom” a lehető legjobban végezze a munkáját Budapest összes kerületében, és a fővároson kívül is azért, hogy az elvégzett csatornatisztítás, csatornacsere és más jellegű szolgáltatások, de leginkább a duguláselhárítás ára korrekt legyen. Hogyan válasszunk a csatornamesterek között? A budapesti duguláselhárító kollégák jelentős részét ismerjük, és tudjuk, a legtöbbjük becsületes, hozzáértő…

  • Duguláselhárítás Nagytétény – és a meggyes piskóta

    Érd és Budapest XII. kerület Mivel jó ideje Érden élek, ezért leginkább Érden és közelebbi-távolabbi vonzáskörzetében végzem duguláselhárító tevékenységemet. A szívem és a gépparkom egy része azonban mindig Budapest XXII. kerületért fog dobogni. Nincsen ebben semmi titok, ott nőttem fel a „grundon”, igazi panellakóként. Amikor Budafok, Budatétény, Nagytétény polgára duguláselhárítás miatt keres, mindig külön örömmel ülök a szervizes gépkocsiba, hiszen így viszontláthatom a régi lakóhelyemet. Lehet, hogy a duguláselhárítás iránti érdeklődést, indíttatást is innen hoztam, igaz, közvetve. Ennek oka pedig a meggyes piskóta. Hogy mi köze van a kettőnek egymáshoz? Elmesélem. Nézzék el nekem, hogy ezúttal nem a házi duguláselhárítás, a csatornakamerázás vagy csatornazsírtalanítás lesz a téma. A szomszéd néni…

  • A duguláselhárítás ára Budapesten és környékén

    Amikor elönt bennünket a szennyvíz, nem nagyon van idő arra, hogy utánajárjunk, mennyi a duguláselhárítás ára Budapesten és környékén. Ilyenkor a „lét a tét”, és bármit megadnánk, hogy mielőbb megérkezzen a duguláselhárító, éljünk Budapesten, Győrben, Székesfehérváron, Érden vagy bárhol másutt. Legyen kéznél a duguláselhárító elérhetősége! Éppen ezért, akárcsak a dugulások esetében, itt is hangsúlyozom a megelőzés fontosságát. Ritka az olyan ingatlan, ahol előbb-utóbb ne lenne szükség duguláselhárító szakember beavatkozására. Érdemes ezért még idejében odaülni a számítógép elé, és összevetni a budapesti duguláselhárítók munkadíjait. Természetesen az adott településen célszerű a duguláselhárítás árak tekintetében nyomozni, de előfordul, hogy egy távolabbi cég kedvezőbb díjakkal szolgál, mint a helybéli. Kérdezzük meg ismerőseinket, kollégáinkat is,…

  • Mikor ér a helyszínre a Világi duguláselhárítás?

    Ebben a cikkben listába szedtem a városokat, ahol az alábbi feladatokban számíthat ránk, illetve feltüntettem, hogy az I. kerületből számolva körülbelül mennyi időbe telik adott településre kiérnünk: kamerás csővizsgálat, műszeres csőtörés vizsgálat, nyomvonal megállapítás, csatornaépítés, csatornázás, vízszivattyúzás, vízvezetékszerelés Természetesen nem csak a felsorolt városok, hanem azok agglomerációi is idetartoznak. Budapest 1994 óta mondhatjuk el, hogy 23 kerületben pezseg az élet, tömődnek és dugulnak el a lefolyók, szennyvízvezetékek. Addig a főváros csak 10 kerületre volt osztva. A budapesti duguláselhárító szakember segítségére gyorsan számíthat, két órán belül a helyszínen tudunk lenni. Kivéve, ha a szokásos dugók nem lesznek a megszokottnál agresszívebbek, és ha kollegáink nem éppen Győrben küzdenek a csőgörénnyel, magasnyomású mosóval.…

  • Ha visszaköszön a WC tartalma

    A WC kifolyócsöve elég nagy átmérővel rendelkezik ahhoz, hogy normál esetben elfolyjon, aminek abban el kell folynia. A toalett dugulása legtöbbször akkor fordul elő, ha a víz-, húgykő beszűkítette a lefolyó keresztmetszetét. A beesett, bedobott tárgyak is príma akadályt képezhetnek. Ilyen a WC illatosító, ételmaradék, intimbetét, macskaalom, mobiltelefon, jeggyűrű és még sorolhatnám. Takarékos vízöblítés A víz kincs, de ha nem húzunk a fekália/papír után elegendő mennyiségű vizet –ráadásul az átmérő már leszűkült –, nem szabad csodálkozni, amikor a fekália visszaköszön a lefolyóból, vagy szépen kiárad az öblítővízzel a WC padlóra a ráöblítés után. „Antik” WC csésze Az elaggott csészék is előszeretettel dugulnak el. A lekopott, sérült mázon nagyobb eséllyel tapad…

  • Forródrót és a duguláselhárítás

    Mi köze a forródrótnak a duguláselhárításhoz? Az eredeti kifejezéshez semmi, hiszen a forródrót anno, 1963. augusztus 30-án kelt életre, mégpedig a moszkvai Kreml és a Fehér Ház között, hogy a két államfő (Kennedy és Hruscsov ) közvetlen vonalon trécselhessen tárgyalhasson. A legendává vált telekommunikációs eszköz a hidegháború szimbóluma lett, Clinton idejében még működött – ha jól vagyunk informálva. A forródrót titulus esetünkben arra vonatkozik, hogy lehetőségeinkhez képest rendkívül gyorsan reagálunk, vesszük fel a telefont, szállunk ki a duguláselhárítás helyszínére, és szüntetjük meg az eltömődést. Viszont ha már történelem… Érdekességképpen: vannak olyan dugulások, melyek megérnek egy misét, és örökre beírják magukat a legérdekesebb csatornagócok, és a duguláselhárítók nagykönyvébe. (Érdekességképpen: írtunk már…

  • Duguláselhárítót klónoztak

    Budapesten sikeresen klónoztak egy duguláselhárító szakembert A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen sikeres duguláselhárító szakember klónozást végeztek ez év novemberében.A duguláselhárító klónozás már régóta foglalkoztatja az egyetem nemzetközileg is elismert kollégáit, hiszen mint ismeretes, lehetetlen pontos és megbízható szakembert találni a csatornatisztítási szegmensben. A kutatást vezető dr. Szifon Géza megkeresésünkre elmondta, hogy 34567 külföldi és magyar duguláselhárító szakembert vetettek alá a legszigorúbb duguláselhárítási teszteknek, mely a klónozás létrejötte előtt több, mint 15 évnyi előkészületet igényelt.Szifon doktor kiemelte, hogy ugyan a duguláselhárító klónozásáért járó NOBEL díjat Ő kapta, de kollégái nélkül nem juthatott volna ilyen messzire a tudományos munkájában. Munkatársa, Dr. Woma László állította össze azt a tesztet, amivel megtalálták az ideális lefolyótisztító szakembert,…

  • Fedlap – mindennek a teteje

    Elaknásított terület: Budapest Egy Budapest környéki munkám után elhatároztam, hogy szólok néhány szót a szennyvíztárolókon kialakított aknafedelekről. Az írásom elsőre talán nem is tűnik beilleszthetőnek a duguláselhárítás témakörébe, mégis szoros az összefüggés a dugulások és az aknafedél elhelyezkedése összevetésében. Sohasem értettem, hogy miért nem a szennyvíz kifolyásához közel helyezik el a szennyvíztároló nyitható aknafedelét, hiszen így a tulajdonos felügyelete alatt tudná tartani az éppen aktuális tárolószintet, ill. ügyelhetne rá, hogy az emésztő éppen aktuális szintje mindvégig a kifolyási szint alatt maradjon. Nem beszélve arról, hogy womával (magasnyomású csatornatisztító berendezéssel) is elvégezhető lenne a duguláselhárítás. Könnyű belátni, hogy a rossz helyre tervezett kémlelőnyílásból nem lehet belátni. Márpedig, ha hiányzik a belátás,…

  • Hóolvadás, esőzés okozta dugulások

    Időjárás, dugulás, duguláselhárítás Budapest időjárásában igen szélsőséges állapotokat tapasztaltam, ami arra inspirált, hogy írjak néhány általam hasznosnak vélt észrevételt az időjárásunk és a duguláselhárítás kapcsolatáról. Vagyis az időjárás és a lefolyórendszerekben kialakult dugulásokat venném górcső alá.Elsőre nem is gondolnánk, hogy lehet összefüggés a megnövekedett esőzések és a dugulások megjelenése között, hiszen látszólag igen távol eső fogalmakról beszélünk.Megfigyeltem, hogy az esőzések után, valamint a csapadékos időszak utáni napokban, megemelkednek a duguláselhárítást igénylő ügyfeleim hívása. Ez részben természetes is, mivel a csapadék elvezetésére az elhanyagolt állapotú csatornavezetékek nem alkalmasak, így a duguláselhárítás szükségessége ilyenkor természetesen indokolt is.Egyre több olyan dugulással találkozom viszont, mely jó pár nappal az esőzések után üti fel a…

  • Szilikonozás és duguláselhárítás segítése

    Szilikonozás és duguláselhárítás – megmutatjuk, hogyan kell Elsőre azt gondolnánk, hogy annyira egyszerű a szilikonozás, hogy különösebb magyarázatot nem is igényel.Budapesten illetveBudapest környékén végzett vízvezeték-szerelési munkáim, valamint a duguláselhárítás során tapasztaltak alapján mégis azt gondolom, hogy észrevételeim hasznosak lehetnek, legyen szó akár kád szilikonozásról vagy mondjuk egy házilagos WC dugulás megszüntetésekor történő felhasználásról. Elsőre talán a házilagos duguláselhárításra vállalkozók körében a leginkább nehezítő körülménnyel kezdeném a felsorolást, ami szintén a szilikonnal hozható összefüggésbe.Azért ezzel kezdem a felsorolást, mert a pénzhiány, vagy nevezhetjük gazdasági válságnak is, egyre több embert ösztönöz arra, hogy saját kezűleg küzdjön meg az otthonában kialakult dugulással. Kezdjük tehát az otthoni WC duguláselhárítást alapos szemrevételezéssel. Nézzük meg, hogy…