Ki nyer a budapesti duguláselhárítók versenyében?

Természetesen az ügyfél. Rögtön le kell szögeznem azonban, hogy az összes fővárosi cég, melynek bármi köze van a duguláselhárításhoz, csatornatisztításhoz, egy emberként siet a bajbajutott ügyfelek segítségére. Ilyen értelemben létezik a budapesti duguláselhárítók közössége.

Versenyről szó sincs, illetve csak annyira, amennyire az egészséges üzleti szempontok ezt megkívánják – ezzel sincs baj! Így még inkább biztosított az, hogy a budapesti „duguláselhárító társadalom” a lehető legjobban végezze a munkáját Budapest összes kerületében, és a fővároson kívül is azért, hogy az elvégzett csatornatisztítás, csatornacsere és más jellegű szolgáltatások, de leginkább a duguláselhárítás ára korrekt legyen.

Hogyan válasszunk a csatornamesterek között?

A budapesti duguláselhárító kollégák jelentős részét ismerjük, és tudjuk, a legtöbbjük becsületes, hozzáértő szakember, olyan sokrétű ismerettel, mellyel még én magam is bátran merném ajánlani őket, ha eldugul a szennyvízcsatorna, a lefolyó…

Budapest - van a budapesti duguláselhárítók közössége, bár erről kevés szó esik
Budapest – van duguláselhárító közössége, bár erről kevés szó esik

Többükkel álltunk már munkakapcsolatban, nagyobb, közös projektek (általában csatornázási munkálatok) kivitelezésekor. Örömömre szolgált, hogy mindig zökkenőmentesen, vállvetve dolgoztunk a nagy, közös sikerért.

A budapesti duguláselhárítók java a tettek mezejére lép, ha…

  • eldugul a konyhai, fürdőszobai lefolyó, a WC, és professzionálisabb eszközre van szükség (acélspirálos csőgörény, WOMA),
  • nem segítenek a házi duguláselhárító módszerek,
  • az udvari szennyvízvezetékbe nőtt gyökeret kell eltávolítani,
  • szükség van csatornakamerás vizsgálatra,
  • vízszivattyúzásra, a vízszivárgás helyének megkeresésére,
  • csatornaépítésre, vagy egyszerűen csak tanácsra van szükség.

Mielőtt döntünk a számtalan fővárosi duguláselhárító között, tájékozódjunk a honlapjukon, vagy hívjuk fel őket. Persze ha elönt bennünket a szennyvíz, nincs idő a böngészésre, ezért (is) jó, ha van legalább egy korrekt, gyors budapesti duguláselhárító telefonszám a listánkban.

  • A duguláselhárítás ára, a tisztességes duguláselhárítási, csatornatisztítási díj érthető okokból az egyik legfontosabb szempont.
  • A kiérkezés ideje is nagyon fontos tényező.
  • Duguláselhárítás azonnal – ha rögtön el tudunk indulni, az is eltart egy ideig, tehát az azonnal igencsak relatív – főleg Budapesten…
  • Fontos a garancia is – az a szolgáltató, aki nem vállal felelősséget a munkájára (záros határideig), jelzésértékű!
  • Elengedhetetlen a tapintat és az empátia. Otthonunk a legfontosabb tényező a világon, nem mindegy, kit engedünk be.
  • A higgadt, emberi hozzáállás is elemi. A szennyvízzel, esővízzel elárasztott lakástulajdonosok általában kétségbe vannak esve, és rendkívül sokat jelent a duguláselhárító részéről a megértő figyelem.

***
Ajánlom tanulmányozásra:

Duguláselhárítás: piaci verseny a köbön

Duguláselhárítás

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük