A duguláselhárítás pszichológiája

A dugulás, mint trauma

Idegesítő a dugulás - Világi Duguláselhárítás

Előre bocsátjuk, következő írásunk sem duguláselhárítási, sem pszichológiai szempontból nem a szakmai szakszavakra épülő tudományoskodó mű, hanem a közérthetőséget tekinti zsinórmértéknek… Vagyis a megszokott-tól eltérő szemszögből tekintünk szakmánkra, hivatásunkra.

A dugulás lelki terhekkel is járhat?

Ha a trauma szó jelentését keressük, akkor kiderül, hogy ez a fogalom a hétköznapi helyzetektől való extrém, vagyis szélsőséges eltérést ír le, amit a szokottnál nehezebben küzdünk le, és erős szenvedéssel jár. Ilyen fogalmak kapcsolódnak még hozzá, hogy: fenyegetettség, kiszolgáltatottság, tehetetlenség… Kell még bizonygatnunk, hogy a dugulás traumatikus élmény?

A személy szerint ránk ható trauma mértékét több tényező befolyásolja.

  • Az időszerű pszichés állapotunk. (Eldobom az agyam, még ez is…)
  • A személyes érzékenységünk az adott gonddal kapcsolatban. (Má’ megint megállt a rötyi…)
  • A korábbi negatív vagy épp pozitív élmények. (A Géza múltkor tudta, mit kell csinálni…)
  • A társas támogatás megléte. (Bezzeg a Feri pont most ment horgászni, ahelyett, hogy segítene…)
  • Egyéni személyiségfejlődésünk adott szintje. (Apu, gyere, oldd meg!)

A dugulás pszichológiája

Egy ismeretlen svájci (de lehet, hogy angol, esetleg angol-svájci…) tudós a dugulást elszenvedő egyén lelki folyamatait öt szakaszra osztotta.

  1. Elutasítás: az érintett személy eleinte nehezen fogadja el, hogy gond van, kicsit megrugdossa a lefolyót, ráenged még egy kis vizet a vécére. Nem lesz baj, le fog ez menni – mondogatja közben.
  2. Düh: ebben a fázisban a tulajdonos egyre mérgesebb, először csak a vécépumpát vágja a sarokba, összeszólalkozik a férjével/feleségével, megtalálja a bűnöst az anyós személyében. Az utóbbi az illető korábbi halála esetén is felmerülhet…
  3. Alkudozás: ebben a lelki állapotban az ember már könyörgőre fogja, megpróbálja a dugulást ráolvasással, szellemek megidézésével orvosolni. Föltúrja a szekrényeket hosszú drótokért, félredobott vécépumpákért, flakon alján maradt hypókészletekért.
  4. Depresszió: amikor a drót nem válik be csőgörényként, a pumpa megreped, a vegyszerektől meg csak egyszerűen büdös lesz, ráadásul egyetlen ismerős, barát, szomszéd sem tud segíteni rajta, akkor mind a világ, mind történetünk hősének lelkiállapota összeomlóban van. Viszont ekkor megcsillan a remény: az isteni beavatkozás az egyik fiókban apró papírdarabkára vetül a fény: a duguláselhárító cég neve és telefonszáma csillan meg rajta!
  5. A megnyugvás fázisa: a szám kicsöng, a telefont felveszik és egy barátságos hang gyors segítséget ígér. És jönnek, már az ajtón kopogtatnak! És hozzák a szerszámaikat és értenek hozzá! Csőkamera, csőgörény, profizmus – olyan végtelenül reménytelennek tűnt még az előbb minden, de most végre csitulhat a lelki cunami…

Az utolsó utáni állapot

És amikor mindennek vége, csak a fertőtlenített valóság, a tisztaság és a teljes nyugalom lesz úrrá a szenvedésektől meggyötört tulajdonoson. A papírdarabka pedig fő helyet kap a családi üzenőtáblán: ha szükség lesz rá, legközelebb is a Világi Duguláselhárítást fogjuk hívni!

GYIK:

Milyen lelki hatásai lehetnek a dugulásnak?
A dugulás nem csupán fizikai probléma, hanem komoly lelki terheket is okozhat. Az érintettek gyakran átélnek különböző érzelmi szakaszokat, mint az elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, majd végül megnyugvás. Ezek a fázisok a trauma mértékétől, a személyes érzékenységtől és a társas támogatástól is függenek. Az élmény feldolgozása sokszor nehézségekbe ütközik, és a megoldás keresése során a stressz fokozódhat.
Mik a dugulás pszichológiai szakaszai?
A dugulás pszichológiai feldolgozása öt szakaszra osztható: elutasítás, düh, alkudozás, depresszió és megnyugvás. Az elutasítás során az érintett nehezen fogadja el a problémát, míg a düh fázisában mérgessé válik. Az alkudozás során próbálkozik különböző módszerekkel a megoldás keresésére, míg a depresszióban a helyzet kilátástalannak tűnik. Végül a megnyugvás fázisában a szakmai segítségnyújtás hoz megoldást.
Hogyan befolyásolják a korábbi élmények a dugulás kezelését?
A dugulás kezelésére adott reakciót jelentősen befolyásolják a korábbi élmények. Ha valaki már korábban sikeresen megoldott hasonló helyzeteket, nagyobb valószínűséggel reagál pozitívan a mostani problémára. Ezzel szemben, ha korábban negatív tapasztalatok érték, az fokozhatja a stresszt és a szorongást. A múltbeli élmények tehát kulcsszerepet játszanak a jelenlegi helyzet kezelésében.
Milyen szerepet játszik a társas támogatás a dugulás kezelésében?
A társas támogatás jelentős hatással van a dugulás kezelésére. Ha az érintett személy körül van olyan barát vagy családtag, aki segíthet, az csökkentheti a stressz szintet és a tehetetlenség érzését. Ezzel szemben, ha a támogatás hiányzik, az fokozhatja a szorongást és a depressziót. A társas kapcsolatok tehát kulcsszerepet játszanak a dugulás okozta lelki terhek enyhítésében.
Miként segíthet a duguláselhárító cég a lelki megnyugvásban?
A duguláselhárító cég segítsége kulcsszerepet játszik a lelki megnyugvás elérésében. Amikor a szakemberek megérkeznek, és megoldják a problémát, az érintett személyben megkönnyebbülés érzése alakul ki. A szakmai tudás és a gyors segítségnyújtás hozzájárul a stressz csökkentéséhez, és lehetővé teszi a helyzet elfogadását. Így a duguláselhárítás nemcsak fizikai, hanem lelki szempontból is megnyugtató élmény lehet.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük