A Nagy Csatorna-sztori – 5.
Ez a kor szépnek tűnik duguláselhárítóként
A szenny eltakarítása, szinte azóta, hogy az ember két lábra állt, és „eszméletre” tért, gondot okozott. Gondoljunk bele: nem folyik le a mosogató, a mosdó, a kád, kiönt a slozi, és visszaárad mindaz, amitől nagyon meg szeretnénk szabadulni. Most képzeljük el, ha mindez az utcán árad…
Azt tudták, hogy a magas talpú cipő akkortájt jött „divatba”? Nem véletlenül, hiszen így hatékonyabban kerülték el a láb beszennyeződését. Az utcán kiépített széles csatornákon pedig bizonyos távolságonként téglából/kőből/deszkából kirakott/kiépített „hidakat” helyeztek el.
Mit mondjak: szeretem a kort, amelyben élünk, bár mint mindegyiknek, ennek is megvan a maga „betegsége”. Mindenesetre jó, hogy most vagyok duguláselhárító szakember…
Örülök, hogy ebben a korban hárítom el a dugulást, nem a középkorban, mert korszerű gépek állnak rendelkezésemre, melyek segítségével a csatornaépítéstől a vízszivárgás helyének megkeresésén át a leggaládabb dugulást is frappánsan, profin, gyorsan meg tudom szüntetni, továbbá nem kell olyan dolgokkal szembenéznem, mint pl. a kolera…
És nem csak előbbiek okán.
Ha nem valami járványban, akkor mint duguláselhárító halnék éhen. Az akkori kor embere (tisztelet azon nációknak, településeknek, melyek kivételek voltak) nagy ívben tett a higiéniára, kész életveszély volt még a levegővétel is. Minél nagyobb városról volt szó, annál nagyobb volt a rizikó. Lett is ennek böjtje!
Járványok csatornái
Az olyan járványos, halálos kórok, mint tífusz, kolera, pestis, vérhas, lépfene mind a felelőtlenség és a mocsok következményei. A középkor a rágcsálók Paradicsoma volt! Itt egy halom krumpli héj, ott egy penészes kenyérdarab, amott egy oszló döglött macska, mindez vizeletben/székletben pácolva… A rágcsálóknak nem is lehetett okuk panaszra, sem az étkezések mennyiségét, sem számát, sem minőségét, sem szaporodásuk mértékét illetően! Ahol pedig szenny, rágcsáló van, ott van bolha is. A kör bezárult: hol ilyen, hol olyan járvány szedte millió emberáldozatát, hiszen a bolhának mindegy, honnan szívja a napi betevő véradagját. A bolha pedig kitűnő „postás”: megbízhatóan hordozza, majd adja át a halálos baktériumokat, vírusokat.
A csatornák szebb világa
Hál’istennek az emberek észbe kaptak, rájöttek, hogy a „fekete víz”(széklet + vizelet: fertőzött, magas nitrogéntartalmú „produktum”) nem csak büdös, gusztustalan, hanem halálos is lehet. Ezt követően sorra hozták a közegészségügyi rendeleteket. Nem volt szabad az utcán „megszabadulni” sem a háztartási hulladéktól, sem a vizelettől, széklettől. Zárt kocsikat alkalmaztak, melyeken elszállították a nemkívánatos „szmötyit”. A derítőket kikövezték, lefedték, meszet használtak fertőtlenítésre.
Több évszázadnak kellett eltelnie, hogy az emésztőgödrök és csatornák a kívánt mértéket megüssék.
Napjainkban egyre több országban sikerül kiépíteni a csatornarendszert, ám az elmaradott országok zömében nem hogy szennyvíz, de vízvezeték csatorna sincsen…
Tegye a szívére a kezét! Mennyivel jobb egy duguláselhárító, mint egy oroszlán, mely a bokor mögött lapul, ránk várva, miközben a dolgunkat végezzük…
Viccet félretéve: a csatorna jó dolog. És a mi felelősségünk, mi kerül a lefolyóba!
***
Kapcsolódó bejegyzés
