A WC dugulás és duguláselhárítása

Modernizált WC design - Világi Duguláselhárítás
Modern WC

Frissítsük fel a WC dugulás és a WC duguláselhárítás ismereteit, hiszen a keretein belül Budapesten, és a vidéki településeken is ez az egyik leggyakrabban előforduló, és azonnali duguláselhárítást igénylő probléma.

WC dugulásának okai

A toalett eltömődésének helye nem mindig közvetlenül a WC kagyló körül keresendő. A szennyvízvezeték bármely részén előfordulhat, hogy beszűkül a keresztmetszet, melynek következménye a WC-ben fog visszaköszönni úgy, hogy szennyvízelöntést eredményez. Ilyen más lokalizációjú kiindulóok például a szanitertől távolabbi benőtt növényi gyökerek, elöregedett, elhúgykövesedett szennyvízcső, szennyvízvezeték-törés, szennyvízvezeték-telepítési hiányosságok, hibák. Társasházakban pedig sajnos gyakori, hogy az alsó szinteken élő lakók sínylik meg leginkább a strang dugulás következményeit. Ahol nincs kiépítve a közműcsatorna, a megtelt derítő is okozhat WC dugulást.

Elégtelen mennyiségű öblítővíz, sok papír

Nem győzzük hangsúlyozni a víz védelmét, azonban az elégtelen mennyiségű öblítővíz kevés arra, hogy a fekália, WC papír oldódjon, és eljusson a megfelelő távolságra, azaz a közműcsatorna gyűjtővezetékéhez. Itt sajnos nem spórolhatunk az öblítővíz-adaggal, mert összességben többet veszíthetünk, mint nyerhetünk. Főleg, ha a szennyvízvezetékben már felrakódott vízkő is van: ennek érdes felületén könnyen elakad a WC papír, melyet újabb és újabb követ, markáns gócot okozva.

A sok, és/vagy nem megfelelő fajtájú WC papír használat is előszeretettel akad el illetve fenn. Nem valamiféle úri huncutság, hogy a gyártók a termékeiket papírtörlőként, WC papírként, nedvestörlőkendőként nevezik el. A gyártástechnológia ugyanis teljesen más ezeknél. A toalettpapír könnyebben oszlik el a vízben, mint a több kötőanyaggal készült papírtörlő. „Ne próbáld ki otthon”, de elárulom, a ruha zsebében maradt papírtörlő (nem papír zsebkendő!) a mosógépből kiszedve ép marad.

Ez a példa szemlélteti, hogy a szennyvízvezetékbe kerülő papír, ami nem erre a célra szolgál, azaz nem WC papír, könnyen okozhat dugulást, hiszen remekül túléli a szennyvízkalandot, és ha elakad…
A nedvestörlőkendő ennél még nehezebb „falat” a szennyvízcső „torkán”, hiszen nehezen bomlik, ráadásul úgy tapad rá a zsír, mint vasorrú bába orrára a patkómágnes.

Étel, olajos zsíros, egyéb anyag

Ezerszer lezongoráztuk, hogy ételmaradék, állati alom, higiéniai termékek, ételmaradékok, és minden más, ami nem vizelet, nem széklet, nem WC papír, és nem zsírtalan szennyvíz, nem való a toalettbe!

Vízkő, húgykő

Vízkő nélkül nem élet az élet. Az ország jelentős részén kemény a víz, és sok bosszúságot okozhat. A vízkő előszeretettel veszi be magát a toalettünkbe is. Ez esztétikailag és higiéniailag is kívánnivalókat hagy maga után. Tudom, senki nem pisil, kakil a perem alá, de a vízöblítés közben oda is felszalad, és lerakja kövét, és egyéb hordalékát… A vízkő porózus felületén szépen megtapad a vizelet, fekália maradványa, és hiába vízkőtelenítjük magát a WC lefolyót, a perem alatt ottmarad és bűzölög ez-az. Szóval nem kifejezetten duguláselhárítás kompetencia, de a perem alatt is érdemes takarítani.

A WC dugulás megelőzése - infografika
A WC dugulás megelőzése

A vízkő az esztétikai és higiéniai átkok mellett komolyabb galádságokra is képes. Szépen, szisztematikusan hízik, egyre szűkítve a vízteret, csökkentve az átjárhatóságot. Előbb csak a fekáliától szabadulunk meg nehezen, majd a papír sem akar eltűnni szem elől, majd amikor a vízkő nagymértékben beszűkítette a keresztmetszetet, azon kapjuk magunkat, hogy a szennyvíz visszafolyik.

Van az a vízkővastagság, amikor nem érdemes kísérletezni vízkőoldóval, sósavval, hanem ki kell cserélni a csészét, és olykor a szennyvízvezetéket is. Hogy milyen állapotban van a WC vezetéke? Diagnózis céljából is keresheti cégünket, ha van rá mód, csatornakamerás vizsgálat feltárja a megoldási lehetőségeket.

Ha WC dugulás esete forog fenn, és nem használ pumpa, sósav, hívjon duguláselhárító szakembert! A csőspirál használatát ajánlom kerülni, mert tapasztalat híján kárt tehet a csésze mázán.

Beesett, bedobott tárgy

Sláger a WC-be esett illatosító. Mindenféle fajtájú, halmazállapotú, illatú, színű, alakú és márkájú vagy márkátlan termék szolgálja, hogy a WC higiéniát fokozzuk, és a mellékhelyiség illatos legyen. Csak olyan terméket vásároljunk, mely „kompatibilis” a kagylóval, a peremre illeszkedjen, jól rögzüljön, illetve fontos, hogy ragasztható illatosítóknál jól tapadjon a csészére. Persze mindezek elhagyhatók… Ha ragaszkodunk hozzá, mint duguláselhárító, ajánlom a WC tartályba helyezhető stifteket, melyek szintén célszerűek, és ugyanolyan hatékonyak (ha nem hatékonyabbak), mint a csészébe helyezhető társaik.

Tapasztalt duguláselhárító szakemberként két dologra szeretném felhívni a figyelmet: szenteljünk időt, energiát a karbantartásra, és ha eldugul a mellékhelyiség főszereplője, vegye fel a kapcsolatot velünk. A WC duguláselhárítás Budapest, Győr, Tata, Érd, Székesfehérvár régióiban is ránk szabott feladat.

Elolvasásra ajánlom még a témában:

A WC duguláselhárítás útmutatója: szakszerű tippek és trükkök Eldugult WC
A WC tartály beállítása WC történelem
A WC tartály dugulás WC gond
WC-tartály szerelés A WC története
WC öblítő tartály WC dugulás
WC duguláselhárítás WC tisztítók teszt
WC beszerelése WC csésze kislexikon
WC dugulás okok WC lefolyó eltömődés
Vízkő és WC dugulások

GYIK:

Mik lehetnek a WC dugulásának leggyakoribb okai?
A WC dugulásának számos oka lehet, például a szennyvízvezetékek elöregedése, benőtt növényi gyökerek, vagy a nem megfelelő anyagok, mint például papírtörlők és nedvestörlők használata. Ezen kívül a vízkő és húgykő felhalmozódása is hozzájárulhat a problémához, mivel ezek csökkentik a csövek keresztmetszetét, így a víz nem tud megfelelően áramlani. A dugulás megelőzése érdekében fontos a helyes használat és karbantartás.
Hogyan előzhetjük meg a WC dugulását?
A WC dugulásának megelőzése érdekében fontos, hogy csak a megfelelő anyagokat, mint például WC papírt használjunk. Ezen kívül figyeljünk a vízfogyasztásra is, hiszen az elégtelen öblítővíz nem segíti elő a szennyvíz megfelelő elvezetését. Rendszeres karbantartással, például vízkőtelenítéssel és a csövek ellenőrzésével csökkenthetjük a dugulás kockázatát. Ha a dugulás már megtörtént, érdemes szakemberhez fordulni.
Milyen jelei vannak a WC dugulásának?
A WC dugulásának jelei közé tartozik a lassú lefolyás, a víz visszafolyása a WC-ből, vagy a szokatlan zajok, mint például gurgulázás. Ha a WC nem öblít rendesen, vagy a víz szintje megemelkedik, ezek is figyelmeztető jelek lehetnek. Ilyen esetekben érdemes azonnal cselekedni, hogy elkerüljük a komolyabb problémákat.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni dugulás esetén?
Ha a WC dugulása nem oldható meg házi módszerekkel, például pumpálással vagy vízkőoldóval, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Különösen, ha a dugulás gyakran visszatér, vagy ha a problémát nem tudjuk azonosítani. A szakemberek csatornakamerás vizsgálattal pontos diagnózist tudnak felállítani, és hatékony megoldásokat kínálnak.
Milyen anyagokat ne használjunk a WC-ben?
A WC-ben kerülni kell a nem megfelelő anyagok, mint például papírtörlők, nedvestörlők, ételmaradékok és higiéniai termékek használatát. Ezek az anyagok nem bomlanak le megfelelően, és könnyen dugulást okozhatnak. Fontos, hogy csak a WC papírt használjuk, és figyeljünk arra, hogy a lefolyóba ne kerüljön semmi, ami nem oda való.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük