WC csésze kislexikon

A mellékhelyiség „koronája” a WC csésze – de milyen szempontok alapján válasszuk ki, milyen csészén keresztül engedjük útjára a végtermékeket? Egy jól megválasztott csésze segít megelőzni a dugulást? Egyértelmű. Természetesen a WC tartály is sokat nyom a latban egyebek mellett, de az egy másik történet.

WC sztorik
WC sztorik

Az egyik leggyakrabban látogatott és legintimebb helyiség a WC. Egy esetleges vécédugulás miatt használhatatlanná vált objektum nagyon kellemetlen tud lenni. A „járulékos” következmények mellett az sem egyszerű, hogy a duguláselhárító meglátja azt, amit mi sem szívesen nézegetünk. Higgyük el azonban, hogy egy duguláselhárító szakember számára ez hétköznapi és természetes – nincs miért szégyenkezni. A duguláselhárítás nem vérrel és verítékkel, hanem egyebekkel jár – ilyen ez a popszakma.

Járjuk körül a WC csészét

  • A szennyvízvezeték lefutása.
    A WC csésze megvásárlásánál alapvető kérdés, hol, merre fut a szennyvízvezeték. Futhat a falban illetve a padlóban. Előbbinél hátsó, utóbbinál alsó kifolyású csészét vásároljunk.
    Monoblokkos kivitelnél komplett megoldáshoz jutunk, mert a csésze és a tartály „összeforrt” egységet alkotnak.
  • Az öblítés típusa

a.) Sík vagy laposöblítés
Az öblítés történhet a régi módon sík/laposöblítéssel.
A lapos vagy síköblítéses WC-k előnye, hogy nem freccsen fel a ki tudja mi, hiszen a salakanyag nem rögtön a vízbe csobban, hanem egészen addig dekkol a „teraszon”, míg le nem húzzuk.
Így legalább vethetünk egy pillantást a székletünkre (és a gyerekére), hiszen az állagából, színéből, szagából egyes betegségekre is fény derülhet.
Hátrányuk, hogy nem igazán higiénikusak (különös tekintettel a perem alattról), a takarításuk is nehézkesebb. Ráadásul addig szaglik a dolgunk, míg le nem húzzuk. A produktum kezdősebessége sincs akkora, mint a mélyöblítéses WC-k esetében.
Elégtelen öblítésnél, beszűkült lefolyókeresztmetszetnél (ezek a dugulás melegágyai) pedig szépen megáll a lefolyóban a „dolog”, várva egy erősebb vízfröccsre, avagy pumpára.

b.) Mélyöblítéses WC – első és hátsó garatos

Sokan idegenkedünk a mélyöblítéses slozitól, hiszen ki szereti, ha visszafreccsen ez-az. Mindenesetre munkahelyek, közintézmények, nyilvános WC-k, vendéglátóhelyek, egyéb idegen terepen a mélyöblítéses WC mindenképpen előnyt élvez. Könnyebben tisztántartható, és ha nem húzzák le (ugye van ilyen is…), akkor sem fordul ki az ember gyomra a látványtól és a szagtól…

Egyelőre nem egyértelmű, de remélhetőleg egy szép napon nálunk is megszokott lesz a higiénikus automata fóliás WC ülőke.
A duguláselhárítás is relatíve kevesebbszer szükségeltetik.
Hogy felfröccsenés? Némi „papírbetéttel” kivédhető, de személy szerint ezt a megoldást nem kedvelem, mert igyekszem védeni a fákat.

Bár nem a lakás dísze, de a gyakorlati szempontok mellett elengedhetetlen, hogy olyan WC csészét vásároljunk, melyre szívesen helyezzük a hátsónkat. A WC ülőke megválasztása is fontos. Fából talán nem is készül már ülőke – szerencsére –, abszolúte higiéniátlan!
Hoztam egy kisfilmet arról, micsoda bizarr nyilvános WC-k léteznek a világon. Jó szórakozást!

Korábban a témában:

Ha visszaköszön a WC tartalma
Tipikus WC dugulás okok, tünetek
A WC tartály dugulása
Még egyszer a darálós WC-ről
Toalett: duguláselhárítás házilag