A WC tartály és a dugulása négyszáz éves

WC tartály a fal mögött - Világi Duguláselhárítás
WC tartály a fal mögött

Vécéöblítés – egy sokezer éves gond

Vécétartály kisokos – típusok, jellemzők, hibák és megoldások
Ahogy egy korábbi cikkünkben részletesen megírtuk, anyagcserénk végtermékeinek eltávolítására már évezredek óta használjuk a vizet. A skót szigeteken, vagy a Közel-Keleten már öt évezrede vízzel öblítették le a kőkorszaki emberek az illemhelyeket. Sőt, néhol már csatornát építettek a szagos anyagok eltávolítására, és vélhetőleg létezett korabeli duguláselhárítás is.

Az elveiben maihoz közelítő vécétartályt négy évszázada találták fel. Az öblítővizet eleinte egyszerűen beletöltötték, később kútból vagy víztárolóból, ciszternából szivattyúzták bele a tartályba. A 20. század elején már egyes magyarországi lakásokban a vezetékes vizet használták erre a célra – ha nem is túl széles körben.

Az öblítővíz legyen kéznél és legyen olcsó!

Hogy egy család vízfelhasználása mennyire takarékos, elsősorban az egyéni hozzáálláson múlik. Ha tudatosan kerüljük a pazarlást, a fellelhető számítások szerint eleve felére szoríthatjuk a havi fogyasztást, évente tízezreket spórolva. De más lehetőségeink is vannak.

A dráguló vízdíjak világában korszerű technikai megoldás, ha az épülő vagy felújított házhoz nagy térfogatú esővízgyűjtőt kapcsolnak, ahonnan az öntözővíz mellett a vécéöblítővízhez is olcsón hozzájuthatunk. Egy másik megoldás lehetne az ürülékmentes háztartási szennyvíz, a szürkevíz felhasználása. Ennek a tárolása, tisztítása azonban csak elvi szinten kidogozott, sokféle kérdést fölvet, ezért egyelőre nincs jelentősége Magyarországon.

Ám mivel települési szinten teljes a vezetékes vízszolgáltatás, szinte mindig van mivel lehúznunk a vécét. Ha elég nagy a nyomás, az öblítés megoldható a vezetékbe illesztett golyós csappal vagy szeleppel. Ez zajos és nem víztakarékos elintézési mód – így napjainkban kevésbé alkalmazzák. A legjobb és a leginkább bevált megoldás egyértelműen a vécétartály.

Az ideális vécétartály üzembiztos és víztakarékos!

WC: wc tartály nélkül - Világi Duguláselhárítás
WC: wc tartály nélkül

Már az első víztartályos megoldások tartalmazták a mai eszközökben lévő főbb alkatrészeket, a tartályok típusai mégis sokat finomodtak mára. A tartályok anyagát tekintve a korábbi horganyzott vagy zománcozott acél, netán porcelán eszközöket mára lényegében kiszorították a műanyag víztárolók, bár ahogy felsorolásunkból látni fogja, van kivétel. Minden elemében rozsdamentes acélból készítik a vandálbiztos jelzővel illetett, nyilvánosan, például vasútállomásokon elhelyezett monoblokkos vécéket.

  1. A falra szerelhető vécétartály talán a legmegszokottabb típus. Ezt a fajtát akár a vécé fölé, akár a vécé mögé rögzíttethetjük. De ha a hely kialakítása úgy kívánja, beszerezhető falra rögzített saroktartály is.
  2. Sok cég gyárt a vécécsészével szoros egységbe szerelt, monoblokkos víztartályt, aminek helytakarékos, különleges változata a kézmosót is magába foglalja. Viszont a kis alapterületű vécékben éppen a vécékagyló és a tartály szoros egysége akadályozhatja az alkalmazását.
  3. Korszerű, bár már évszázadnyi ideje ismert a hangszigetelt, ezért szinte zajtalan, s gyakran horganyzott fémkeretre szerelt, falba épített vécétartály. Ezt a vécé mögé, a falon kívülre szerelt nyomólappal működtethetjük.
  4. Az utóbbi idők találmánya a rozsdamentes fémből készült, mozgó alkatrész nélkül szerelt, golyós csapos, tartályos berendezés, ami a falon vagy a fal mögött is helyet kaphat. A gyorsan és zajtalanul újratöltődő gépezet a szokottnál lényegesen kisebb vízmennyiséggel működik.

A vécétartály és alkatrészei – melyik a gyenge pont?

A sokféle, ám elvi működésében azonos berendezés meghibásodását a fő alkotórészeinél tapasztalhatjuk. Ilyenek:

  • A tartály fedele,
  • a töltőszelep,
  • a nyomógomb,
  • a jakabszelep (a vízmennyiséget szabályozó, a vízfelületen úszó golyó)
  • az öblítőcső,
  • a leeresztő szelep,
  • a tömítések.

A mellékhelyiségben jelentkező gondok közül – a vécédugulás mellett – a tartály üzemének hibája képes fölborítani a lelkivilágunkat. A duguláselhárításnak megvan a maga sajátos elhárítási módszere, de a vécétartály szivárgása, lassú vagy szakaszos töltődése talán még jobban kikezdheti idegeinket. Az elfolyó víz ára pedig pénztárcánkon fog meglátszani.

Álljak neki a javításnak vagy hívjak mestert?

E kérdés megválaszolásához először a vízvezeték sarokszelepét, illetve a flexibilis csövet kell nagyító alá tenni. Ha ott minden rendben lévőnek látszik, vegye le a tartály fedelét! Persze szerszámok, pótalkatrészek vagy a több típushoz kapható szerelőszettek nélkül nem érdemes vizsgálódni sem. Ilyen esetben máris hívjon szerelőt!

  1. A töltőszelep elzárásával megszűnő a szivárgás a beeresztő tisztításával, cseréjével megoldható. Érdemes ellenőrizni és cseréni a tömítését is. A lassú töltésnek szintén a töltőszelep vízkövesedése, rozsdásodása lehet az oka, amit akár ecettel orvosolhatunk. A vízkőmentesítés az egész szerkezetnek jót tesz, ha már benézett a fedél alá.
  2. A szakaszos töltődést általában a leeresztő szelep tömítése okozza. Ennek kiemelésével döntheti el, hogy elég megtisztítani vagy szükséges cserélni.
  3. A megsérült jakabszelepbe jutó víz is okozhat vízáram-akadozást, amit kevésbé érdemes javítani, cserélje ki.
  4. A nyomógomb elhasználódása általában törést jelent, a hiba cserével szüntethető meg.
  5. A falba épített tartályok házilagos javítása a burkolat eltávolításával kezdődik, és hasonló elveken alapul, mint a felsoroltak.

Amikor minden lehetőséget végigvett, tárcsázza a Világi Duguláselhárítást, szakembereink az ilyenfajta nehézségektől is megszabadítják.

WC tartály gyártók

Igazán nem lehet panaszunk a gyártók mennyiségére, a kínálat sokoldalúságára a kereskedésekben. Nézzük csak: Alföldi, Geberit, Sanit, Laguna, Dömötör, Grohe, Alcaplast…
A hely igénye, a használat körülményei alapján érdemes választanunk. Bízza ránk!

Témánkhoz kapcsolódó írások:

A WC duguláselhárítás útmutatója: szakszerű tippek és trükkök

Mit tegyek, ha eldugult a WC? Darálós WC
Eldugult WC A WC tartály beállítása
WC történelem A WC tartály dugulás
WC gond WC-tartály szerelés
A WC története WC öblítő tartály
WC dugulás WC duguláselhárítás
WC tisztítók teszt WC beszerelése
WC csésze kislexikon WC dugulás okok
WC lefolyó eltömődés Vízkő és WC dugulások

GYIK:

Mik a vécétartály leggyakoribb meghibásodásai?
A vécétartályok leggyakoribb problémái közé tartozik a szivárgás, a lassú vagy szakaszos töltés, valamint a nyomógomb elhasználódása. A szivárgás általában a töltőszelep hibájára vezethető vissza, míg a lassú töltés gyakran vízkőlerakódás miatt alakul ki. A nyomógomb törése pedig cserét igényel, hogy a tartály megfelelően működjön.
Milyen típusú vécétartályokat ismerünk?
A vécétartályok közül a falra szerelhető, saroktartály és monoblokkos változatok a legelterjedtebbek. A falra szerelhető tartályok rögzíthetők a vécé fölé vagy mögé, míg a monoblokkos típus a vécécsészével egy egységet alkot. Emellett léteznek falba épített, zajtalan működésű modellek is, amelyek esztétikus megoldást nyújtanak.
Hogyan lehet javítani a vécétartály szivárgását?
A vécétartály szivárgásának javítása általában a töltőszelep tisztításával vagy cseréjével kezdődik. Először ellenőrizni kell a vízvezeték sarokszelepét, majd a tartály fedelét levéve megvizsgálni a belső alkatrészeket. Ha a tömítések elhasználódtak, azokat is érdemes cserélni a probléma megoldása érdekében.
Miért fontos a víztakarékosság a vécétartály használatakor?
A víztakarékosság a vécétartály használatakor nemcsak a környezetvédelmi szempontok miatt fontos, hanem pénzügyi előnyöket is nyújt. A tudatos vízhasználattal akár felére csökkenthetjük a havi vízfogyasztást, ami jelentős megtakarítást eredményezhet. Emellett a korszerű víztakarékos megoldások alkalmazása is hozzájárul a költségek csökkentéséhez.
Mikor érdemes szakembert hívni a vécétartály javításához?
Szakembert érdemes hívni, ha a probléma meghaladja a házi javítás lehetőségeit, például ha a tartály bonyolultabb szerkezeti hibákkal küzd. Ha a vízvezeték sarokszelepe vagy a flexibilis cső rendben van, de a tartály belső alkatrészei igényelnek szakértelmet, akkor a szakember segíthet a hatékony megoldásban.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük