Ne adjunk ziccert a dugulásnak

Tippek a dugulás megelőzéséhez és elhárításához

Csővizsgáló csőkamera - Világi Duguláselhárítás
Csővizsgáló

Sokáig nem gondolunk rá, aztán ha meglátogat bennünket, csak erre tudunk gondolni. No, ez nem valami újabb keletű kórság, hanem a lefolyóinkat fenyegető dugulás. A legtöbb esetben sajnos mi magunk kínáljuk fel a ziccert, a kihagyhatatlan helyzetet a dugulásnak az oda nem figyeléssel, azzal a téves szemlélettel, hogy a lefolyó mindent elnyel.

Teremtsünk tiszta helyzetet!

Ahogy a bevezetőből logikusan következik, érdemes folyamatosan figyelni a konyhából, a fürdőből és a vécéből távozó szennyvizet – hiszen ekkor már erről beszélhetünk. Ezek lakóhelyünk legveszélyeztetettebb pontjai. Ami egy új építésű lakásban magától értetődő, az a használtan vett ingatlanban az átvétel után adódó alapvető feladatunk: teremtsünk tiszta helyzetet, mossuk át meleg vízzel, vízkőoldóval, ha muszáj, zsíroldó és egyéb hatékony szerekkel.

Ha nem látjuk át a helyzetet, sok pénzt takaríthatunk meg egy kamerás csővizsgálat megrendelésével, aminek révén a szakemberek hajszálpontosan felmérhetik a helyzetet, egyben megoldási javaslatokat adva a már meglévő, vagy éppen kialakulóban lévő dugulás elhárítására.

Ettől kezdve érdemes szűrőkkel megelőzni a lefolyók eldugulását, majd alkalmankénti forró vizes, ecetes öblítéssel állandósítani a kedvező állapotot. A háztartási boltokban és bevásárlóközpontokban vásárolható, úgymond professzionális tisztítószereket időközönként ugyancsak érdemes használnunk a még nem észlelhető, kisebb eltömődések megerősödése ellen.

Ha mégis dugulna

Amennyiben erőfeszítéseink ellenére lelassul a víz távozása, ne halogassuk a beavatkozást! Szintén érdemes felfigyelnünk a kellemetlen szagok terjedésére, ami megint csak előjel lehet. További tünet, ha azt vesszük észre, hogy bugyborékol a lefolyó. A végső jel a lefolyó teljes eltömődése.

Az olcsóbb megoldás ilyen esetben, ha saját magunk lépünk fel duguláselhárítóként. Egy talpraesett családfő vagy háziasszony (a szereposztás esetenként változhat) némi rutinnal több problémát megoldhat tippek-trükkök segítségével.
De vegyünk egy csekklistát! A nagyobb dugulás keletkezésének megelőzésében segíthet, ha…

  • pumpával, kisebb erőkifejtést igénylő dugulásmegszüntetővel, vagy egyszerűbb csőspirállal (a köznyelvben csőgörény) oldjuk meg a helyzetet.
  • forró vizes öblítéssel lazítjuk meg a vezetéket eltömítő anyagot.
  • ecetes öblítést alkalmazunk.
  • az erre kifejlesztett folyékony, szilárd vagy gélállagú vegyszereket vetjük be, immáron teljes mellszélességgel.

A vegyi anyagokkal nem túlzás gumikesztűs kézzel, védőszemüvegben dolgoznunk, hiszen számos veszélyt rejtenek bőringerlő, maró vagy hőfejlesztő hatásuk miatt. Összeöntésüket mindenképpen mellőzzük!

Az ügyesnél is van ügyesebb megoldás – Világi Duguláselhárítás

Bármilyen harcedzettek vagyunk a dugulás saját kezűleg történő elhárításában, vannak esetek, amelyekben nem csak a lefolyó áll meg, hanem úgymond az eszünk is. Viszont erre az esetre ugyanúgy van javaslatunk, mint eddig: hívja a Világi Duguláselhárítást! Rutinos szakemberek, korszerű duguláselhárító eszközök várják, hogy megszabadíthassák Önt a nehézségektől!

GYIK:

Milyen lépéseket tehetünk a dugulás megelőzésére?
A dugulások megelőzése érdekében érdemes rendszeresen figyelni a lefolyók állapotát, különösen a konyhában, a fürdőszobában és a vécében. Használjunk szűrőket, és időnként öblítsük át a csöveket forró vízzel vagy ecettel. A professzionális tisztítószerek alkalmazása is segíthet a kisebb eltömődések megelőzésében, így hosszú távon elkerülhetjük a komolyabb problémákat.
Mik a dugulás jelei, amelyeket érdemes figyelni?
A dugulás első jelei közé tartozik a víz lassú távozása a lefolyóból, kellemetlen szagok megjelenése, valamint a bugyborékolás a lefolyóban. Ha ezeket a tüneteket észleljük, érdemes azonnal lépéseket tenni a probléma elhárítása érdekében, hogy elkerüljük a teljes eltömődést.
Milyen eszközöket használhatunk a dugulás elhárítására?
A dugulás elhárításához használhatunk pumpát, csőspirált vagy dugulásmegszüntető vegyszereket. A forró víz és az ecet is hatékonyan lazíthatja meg az eltömődést. Fontos azonban, hogy a vegyszerek használata során viseljünk védőkesztyűt és szemüveget, mivel ezek veszélyesek lehetnek.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni dugulás esetén?
Ha a házi megoldások nem hoznak eredményt, vagy a dugulás súlyosbodik, érdemes szakember segítségét kérni. A rutinos szakemberek korszerű eszközökkel képesek gyorsan és hatékonyan megoldani a problémát, így elkerülhetjük a további károkat.
Hogyan kezeljük a vegyszereket duguláselhárítás során?
A vegyszerek használata során fontos, hogy gumikesztyűt és védőszemüveget viseljünk, mivel sok vegyi anyag bőrirritáló vagy maró hatású. Soha ne keverjük össze a különböző vegyszereket, mivel ez veszélyes reakciókat okozhat. Mindig kövessük a használati utasítást a biztonság érdekében.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük