A WC története: a pénznek nincs szaga
A WC története gyakorlatilag egyidős az emberiség történetével. A civilizáció a csatornázással kezdődik.
Ötezer éves a WC történelme
A történészek és régészek többsége egyetért abban, hogy az illemhelyek őse Mezopotámiában kb. Kr. e. 3000 évvel jelent meg.
Valamivel fiatalabb nála az Indus partján épült Mohendzsodáro romváros ásatása során feltárt illemhely, amely már egy jóval bonyolultabb vízöblítéses rendszerrel működött. A WC-ből az ürülék egy vízzel telt csatornába hullott, amit az utcákon lévő kanálison keresztül a várost átszelő folyóba vezettek. Sokat elárul a város urbanisztikai fejlettségéről, hogy közszolgáltatása csaknem 40 ezer fős lakosságot szolgált ki. Az illemhelyet egy téglából épült ládaként képzeljük el fa ülőkével.
Az ókori Egyiptom toalettjei nem csatlakoztak csatornákhoz. Erről az Ahet-Aton (Aton fényhegye) város ásatásai során előkerült leletek tanúskodnak. A gazdagabb házak fürdőhelyiségei mögött helyezték el a fehérre meszelt illemhelyeket. A téglából épült emelvényt mészkőlap borította, a láda alját homokréteg fedte, amit időnként ki kellett üríteni. Az i.e. 14. században élt fáraó temetkezési helyéről került elő egy fából készült hordozható toalett, amely alá égetett agyag éjjeliedényt helyeztek.
A Kínához tartozó Honan tartományban végzett feltárások során előkerült egy i.e. 24-ből származó vízöblítéses illemhely, amelynek kényelmes karfája volt.
Az ókori görögök itt fejtették ki filozófiai gondolataikat, teremtettek fórumot – ezt a helyet használták vitára, megbeszélésre, a legégetőbb szociális kérdések megvitatására. Ezekben a termekben a WC ülőkék egymás mellett voltak és a beszélgetések halkan zajlottak.
Róma, avagy az illemhelyek aranykora
És természetesen az illemhelyek történetének elmesélése során nem hagyhatjuk ki Rómát az ókori világ megapoliszát. Az egyik legrégebbi műszaki létesítménye a Cloaca Maxima (a latin Cluo tisztít szóból), amely a város főcsatornája volt. Eredetileg a szerepe a talajvíz elvezetésére korlátozódott. Később fürdők, illemhelyek szennyvizét vezették bele. A szennyvíz a Cloacából a Tiberisbe folyt.
A Cloaca elágazásai valamennyi latrinához be volt kötve, majd újra csatlakoztak a fő vízi útvonalhoz. Az árnyékszékek választófal nélküli ülőkéi közvetlenül a kanálisok fölé kerültek, és a csatornában folyamatosan áramló víz elszállította az emésztési végterméket. A Cloaca Maxima hosszú évszázadokig a legkorszerűbb csatornarendszernek számított.
Pecunia non olet – a pénznek nincs szaga
Az ókori Róma árnyékszékei gazdagon díszítettek voltak, és használatukért már fizetni kellett. Kr. u. az I. sz. élő Vespasianus római császár megadóztatta a nyilvános árnyékszékeket. Amikor fia, Titus rosszallását fejezte ki, azzal a máig ismert mondattal válaszolt neki, hogy: a pénznek nincs szaga. A helyiségeket fűtötték, és az ürülék egy csatornába hullott, ahonnan a vízzel egy közeli folyóba került.
A WC mint a társas élet színtere
Az I. századra a Róma népessége elérte az 1 millió főt, ezért a főcsatornát bővíteni és szélesíteni kellett. Ekkor a csatorna helyenként elérte a 7 métert, magassága pedig akkora, hogy egy megrakott szénásszekér is elfért benne.
A csatornatisztítók – vagyis a duguláselhárítás mesterségének ősei -, akik karbantartották a szennyvízcsatornát, csónakokon közlekedtek benne.
Érdekesség, hogy a fürdőbe járáshoz hasonlóan az illemhely látogatás is a társas élet színtere volt.
A vécéülőkék körben egy fal mellett helyezkedtek el, és nem voltak fallal elválasztva. Vidám moraj kísérte a birodalom sorsáról folytatott beszélgetéseket. A római üzletemberek nem csak a fürdőbe hívták partnereiket üzleti tárgyalásra – mint napjainkban, hanem az illemhelyekre. A rómaiak vívmánya a «fűtött» vécéülőke. Nagyon egyszerű megoldást alkalmaztak – az üléseket rabszolgák tartották melegen a meztelen ülepükkel.
A sötét középkor éjjeliedény akrobatái
A középkort gyakran illeti a sötét jelző, ami az illemhelyekre vonatkozóan igazolódni látszik. A városi polgárok szokásává vált, hogy az éjjeliedény tartalmát az ablakon keresztül az utcára öntik. Párizsban egy szabályzat írta elő, hogy aki a serbli tartalmát ki akarja önteni az utcára, annak előbb rikkantania kell. Az utcákat borító sár és ürülék miatt időnként képtelenség volt végigmenni rajta. A krónikák beszámolója szerint a német városokban ekkor jelentek meg a gólyalábak, a polgárok tavaszi lábbelije, amelyek nélkül nem lehetett közlekedni az utcákon.
A híres feltaláló, Leonardo da Vinci a francia királynál tett látogatása során annyira megdöbbent a palotában terjengő bűztől, hogy patrónusának egy vízöblítős toalettet konstruált. A híres feltaláló rajzain jól kivehetők a WC öblítésére szolgáló vízvezeték, a szennyvízlevezető csatorna és a szellőzőakna. Csakúgy mint a helikopter és tengeralattjáró esetében Leonardo da Vinci évszázadokra megelőzte korát, de elképzelései a vízöblítéses illemhelyet illetően is csak tervek maradtak.
A modern kor: a vízöblítéses WC diadala
Csaknem száz év elteltével oldotta meg Sir John Harington az ürülék civilizált kiürítését. Erzsébet királynő részére 1589-ben megalkotta a lehajtható fedelű, vízöblítéses toalettet, egy olyan „éjjeli tálat”, amelyet már nem kellett minden használat után kivinni és tisztítani, mivel ezt a fölötte lévő tartályból kifolyó víz tisztította. Tulajdonképpen innen datálódik a vízöblítéses rendszer története.
A folyamatosan áramló vízöblítéses rendszertől eltérően a királynő illemhelyének tartályát a szolgák töltötték fel vízzel. Természetesen a palotában csatornahálózat sem volt, ezért az aljára egy nagyobb tartályt épített. Ez a műszaki megoldás további 200 évre meggátolta az angolvécék továbbfejlesztését.
Joseph Bramah által 1778-ban szabadalmaztatott illemhely U alakú lefolyócsöve megakadályozta a kellemetlen szagok visszaáramlását. Tőle származik a Water Closet (WC) elnevezés.
