Halásztelek: csatornázás

Halásztelek

Halásztelek Pest megyében, a Csepel-sziget északi részén, a Nagy-Dunához közel található. Az M0-s autóút felől Lakihegyen át közelíthető meg.

  • Irányítószám: 2314
  • Körzethívószám: 24
  • Teljes népesség: 9183 fő

A település egész múltjában fontos szerepet játszott a Dunához való közei fekvése. A honfoglalás korában őseink a területet nyári szálláshelyként használták, az egész Csepel-szigettel együtt. A megélhetést elsősorban a halban gazdag Duna és mellékvizei biztosították, de később, a XII. században a mezőgazdaság is fellendült, mivel felfedezték, hogy a talaj kifejezetten kedvező a termesztéshez.

Később a török uralom és az egyre többször kiáradó folyó mind hozzájárultak a település elnéptelenedéséhez.
Majd az 1800-as évek második felében a település lélekszáma lassacskán emelkedni kezdett, az akkori elnevezése – Hermina-major – Warmann Ernőtől származik, aki nővéréről nevezte el a birtokát.

A fejlesztéseket támogató tulajdonos egy vízművet létesített a Dunán, amelyhez öntözőrendszert kapcsolt, így tette öntözhetővé a területet. Emellett még egy folyóvizet átemelő szivattyúházat is létrehozott, amelynek emlékromjai a mai napig megtalálhatóak a Duna partján. A népesség jelentősen emelkedni kezdett a háborús években, 1949-re elérte az 1401 főt. Egyre sürgetőbb lett, hogy önálló település legyen és különváljon Tököltől, így a Halásztelek nevet kapva, ezt 1951. május 23-án nyerte el.

Megalakult a Halásztelek Ivóvíz elnevezésű Társulat, és ennek nyomán folyamatos fejlesztések történtek. Közkutakat és tűzcsapokat telepítettek, megkezdték a családi házak vízvezetékeinek bekötését, elkezdték kiépíteni a csatornahálózatot is, melynek eredményeképpen lehetőség volt a lakótelepek építésére is.
Halásztelek
2008. július 1-jén városi rangot kapott.

2009-ben létrejött egy Társulás, Tököl, Szigethalom és Halásztelek önkormányzatának részvételével, amely a Környezet és Energia Operatív Program keretében kívánták megvalósítani a Tököli szennyvíztisztító kapacitásbővítését és technológiai fejlesztését. A pályázatok többlépcsősek és a tervezési szakasz még folyamatban van.

A projekt előreláthatólag több mint 14 ezer háztartást és közel 46 ezer lakost érint majd a Társulás térségében. Céljaként a Natura 2000-es védelem alatt álló Duna folyam és egyben teljes ökoszisztémájának védelme, valamint a vízminőség javítása.
A lakossági szennyvizek kezelése olyan valós igény, mely összhangban áll a környezeti fenntarthatósággal.

Érdekességképpen megemlíteném, hogy a község mellett egy kútfúrás során jégkori vizet találtak, amely Európa legtisztább természetes vizének számít, és a megfelelő vizsgálatok után ásványvízként forgalmazható.

*****

Települések vízügyeiről korábban:

Ecser: a budapesti gerincvezetéken

Csatornázás – duguláselhárítás Abonyban

Dabas: csatornázás, duguláselhárítás

Csatornázás Cegléden

GYIK:

Milyen történelmi események befolyásolták Halásztelek fejlődését?
Halásztelek fejlődését több történelmi esemény is befolyásolta. A honfoglalás idején a terület nyári szálláshelyként szolgált, míg a XII. században a mezőgazdaság fellendülésével kezdett népesedni. A török uralom és a Duna kiáradása azonban elnéptelenedéshez vezetett. Az 1800-as évek második felében a település lélekszáma emelkedni kezdett, és 1951-ben önálló település lett.
Mikor kapott városi rangot Halásztelek?
Halásztelek 2008. július 1-jén nyerte el városi rangját. Ezt követően a település folyamatos fejlesztéseken ment keresztül, beleértve a víz- és csatornahálózat kiépítését, amely lehetővé tette a lakótelepek építését is. A városi rang elnyerése hozzájárult a település fejlődéséhez és modernizációjához.
Milyen fejlesztések történtek a település vízellátásában?
A település vízellátásának fejlesztése érdekében közkutakat és tűzcsapokat telepítettek, valamint megkezdték a családi házak vízvezetékeinek bekötését. Ezen kívül a csatornahálózat kiépítése is elkezdődött, amely lehetővé tette a lakótelepek építését és a szennyvizek megfelelő kezelését.
Mi a célja a Társulásnak, amelyben Halásztelek is részt vesz?
A Halásztelek, Tököl és Szigethalom önkormányzatainak részvételével létrejött Társulás célja a Tököli szennyvíztisztító kapacitásának bővítése és technológiai fejlesztése. A projekt célja a Duna ökoszisztémájának védelme és a vízminőség javítása, amely több mint 14 ezer háztartást érint majd.
Milyen különleges vízforrást találtak Halásztelek környékén?
Halásztelek mellett egy kútfúrás során jégkori vizet találtak, amely Európa legtisztább természetes vizének számít. Ez a víz a megfelelő vizsgálatok után ásványvízként forgalmazható, ami külön érdekességet ad a település vízügyi adottságaihoz.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük