-
Világi Duguláselhárítás – így született meg a logónk
Természetesen elengedhetetlenül fontos számunkra, hogy ügyfeleink teljes mértékben elégedettek legyenek a Világi Duguláselhárítással. Ez éppen úgy vonatkozik az első kontaktra, mint a duguláselhárítással kapcsolatos különböző feladatok végrehajtására, az utómunkálatokra a későbbi elérhetőségre, garanciára is. Világi Duguláselhárítás: a logónk a cégérünk Úgy gondoltuk nagyon fontos, hogy az ügyfelek könnyen be tudjanak bennünket azonosítani. A logónk megszületése előtt gépkocsijainkon és weboldalunkon csak a telefonszámunk (+36 20 375 0531) volt megjelenítve. Márpedig egy telefonszám általában „hideg” infó. Viszont egy jellegzetes, sokatmondó, egyedi logóval gyorsabban megtalálnak és felismernek bennünket, amikor újra profi és korrekt duguláselhárító szakemberre van szükség. A konkurens budapesti duguláselhárítók cégjelzései Mivel a grafikus szeretett volna valami kiindulópontot, amiből építkezhet, kénytelen voltam…
-
Piszoár dugulás – nagyon kell, szinte muszáj
Ritkán esik szó a piszoárról – más néven veszpazien vagy pissoir –, pedig a vizeldék nélkülözhetetlen szanitere. A duguláselhárító szakemberek számára ad bőven feladatot, hiszen az elégtelen öblítés, az átlagosnál keményebb víz itt is felrakódik a lefolyó falára. A vízkő, húgykő minden WC és piszoár esküdt ellensége. Nyilvános WC-k esetében az is jelentős tényező, hogy van-e szűrő a fali vizeldében: sajnos tapasztalat, hogy beleszórnak csikket, rágógumit, papírzsebkendőt. Márpedig ezek nagyon rákfenéi a piszoár működésének. A piszoár megléte nem jellemző a háztartásokra, hiszen jobbára a középületek, közösségi szektorok, nyilvános WC-k alaptartozéka. Budapesti duguláselhárító szakemberként azonban egyre gyakrabban találkozom családi házakban piszoárral, többnyire a vendégmosdóban. A piszoár tisztítása Dugulásmegelőzés céljából ajánlott a…
-
Mikor ér a helyszínre a Világi duguláselhárítás?
Ebben a cikkben listába szedtem a városokat, ahol az alábbi feladatokban számíthat ránk, illetve feltüntettem, hogy az I. kerületből számolva körülbelül mennyi időbe telik adott településre kiérnünk: kamerás csővizsgálat, műszeres csőtörés vizsgálat, nyomvonal megállapítás, csatornaépítés, csatornázás, vízszivattyúzás, vízvezetékszerelés Természetesen nem csak a felsorolt városok, hanem azok agglomerációi is idetartoznak. Budapest 1994 óta mondhatjuk el, hogy 23 kerületben pezseg az élet, tömődnek és dugulnak el a lefolyók, szennyvízvezetékek. Addig a főváros csak 10 kerületre volt osztva. A budapesti duguláselhárító szakember segítségére gyorsan számíthat, két órán belül a helyszínen tudunk lenni. Kivéve, ha a szokásos dugók nem lesznek a megszokottnál agresszívebbek, és ha kollegáink nem éppen Győrben küzdenek a csőgörénnyel, magasnyomású mosóval.…
-
A házi duguláselhárítás és a matematika
Házi duguláselhárítás a siker reményében A házi duguláselhárításnak, a sikerességének esélye számtalan dologtól függ. Általános adatot mondhatok: mosogató 10% alatt, mosdó 7-10%, zuhanyzó, zuhanytálca, kád 6-10%, a WC pedig alig 1%. Ha szeretnénk mi magunk nekilátni a házi duguláselhárítás munkájának, fontos, hogy amint észrevesszük, hogy valami probléma van, rögtön álljunk neki a vezeték megtisztításának, nem várjuk meg, míg beáll a góc és nem folyik el a víz. Számtalan házi duguláselhárítás közül választhatunk. Ezek egyikéről ejtünk ismét pár szót. Csőgörény, csőkígyó, lefolyótisztító spirál, ésatöbbi … A házi és laikus, illetve a profi duguláselhárító egyik kedvenc mechanikai eszköze a lefolyótisztító spirál. Talán nincs is a világon más eszköz, aminek ennyiféle elnevezése lenne…
-
Eldugult a WC? Trombitálj bele?
Mielőtt belekezdenénk a kreatív illetve a kevésbé ötletes duguláselhárítások taglalásába, nézzünk meg egy hihetetlenül leleményes WC duguláselhárítást – természetesen magyar főszereplőkkel. Nem véletlenül vagyunk messze földön híresek a magyar virtusról és leleményességről! A címe – Vécétrombita – megtévesztő lehet, ne számítson senki semmiféle zenei előadásra. Bevallom, én emeltem kalapom, egyúttal sírva röhögtem a publikummal együtt a duguláselhárítás „szakemberén”. Van tüdeje és van gyomra. Nem ártana még pár ilyen elszánt budapesti duguláselhárító! A valódi és kreatív duguláselhárításról Természetesen a dugulások zöme nem szüntethető meg egy slag, egy levágott Pet palack, jó tüdő és gyomor segítségével. A lefolyó keresztmetszetét beszűkítő markáns gócot még az amúgy igazán hatékony nátrium-hidroxid (NaOH), lúgkő, marónátron, nátronlúg…
-
Gyenge vízöblítés – blokk a lefolyóban
Az egyik leggyakoribb dugulás ok, amiért duguláselhárító szakember segítségét kérik ügyfeleink, a gyenge víznyomás és/vagy nem elegendő mennyiségű öblítővíz miatt kialakult góc. A nem megfelelő szelep szabályozta vízsugár igaz, leöblítik a fekáliát és papírt a WC-ben, de csak olyan tessék-lássék formán. Ha ehhez jön még egy elöregedett csatornaszakasz vagy egy beesett tárgy, ráadásul nem megfelelő a csatorna átmérője, plusz a szennyvízvezeték lejtése sem optimális, akkor a végeredmény egy igen markáns dugulás lesz. És amíg nem szüntetjük meg az összes potenciális dugulásforrást, gyakori vendég lesz a duguláselhárító az otthonunkban. (Köszönöm, én két cukorral és kis tejjel szeretem a kávét. ) WC tartály kontra öblítő szelep Korábban, a WC csésze kislexikonban…
-
Csatornakamera – a dugulás diagnosztája
A csatornakamera a dugulások praktikus és pontos diagnosztája, mondhatni, a duguláselhárító meghosszabbított szeme. Szinte az összes eltömődött csatornába bevethető.Kivéve, ha nem megfelelőek a „látási viszonyok”, azaz a szennyvízhálózatot nem tölti ki sűrű szennyvíziszap, vagy burjánzó gyökérbenövés. A lokalizáció bemérését a cső falára rácementesedett, markánsabb lerakódás is aláaknázhatja. Ha nem túl makacs a lerakódás, magasnyomású csatornatisztító géppel (WOMA) átmossuk a vezetéket. Csatornavizsgáló kamera – tényfeltáró eszköz A csővizsgáló kamera pillanatok alatt fényt deríthet a lefolyóvezeték, a csatorna, az akna és egyéb csőhálózatok problémáira, és a probléma helyére – vízszintes és függőleges rendszerekben is, anélkül, hogy bontanunk kellene.A csatornakarbantartás -tisztítás is zökkenőmentesebben végezhető, ha tudjuk, mivel állunk szemben. A kamera közvetítette tények,…
-
Ha visszaköszön a WC tartalma
A WC kifolyócsöve elég nagy átmérővel rendelkezik ahhoz, hogy normál esetben elfolyjon, aminek abban el kell folynia. A toalett dugulása legtöbbször akkor fordul elő, ha a víz-, húgykő beszűkítette a lefolyó keresztmetszetét. A beesett, bedobott tárgyak is príma akadályt képezhetnek. Ilyen a WC illatosító, ételmaradék, intimbetét, macskaalom, mobiltelefon, jeggyűrű és még sorolhatnám. Takarékos vízöblítés A víz kincs, de ha nem húzunk a fekália/papír után elegendő mennyiségű vizet –ráadásul az átmérő már leszűkült –, nem szabad csodálkozni, amikor a fekália visszaköszön a lefolyóból, vagy szépen kiárad az öblítővízzel a WC padlóra a ráöblítés után. „Antik” WC csésze Az elaggott csészék is előszeretettel dugulnak el. A lekopott, sérült mázon nagyobb eséllyel tapad…
-
Duguláselhárítás közbeni balesetek megelőzése – vigyázat, veszélyes üzem
A hozzáértő duguláselhárító szakembert nem érik különösebben duguláselhárítás közben balesetek, minden óvintézkedést megtesz, hogy elkerülje ezeket. A bontással járó duguláselhárítás (például csatornacsere) potenciálisan nagyobb veszélyekkel jár, de jelen cikkünkben most az ingatlantulajdonosokra, takarítókra leselkedő veszélyekről írunk – kiemelten felhívva a figyelmet a maró hatású anyagok ártalmaira.
-
A duguláselhárítás esélyei
A duguláselhárítás esélyei: Mosdó duguláselhárítás: Duguláselhárítás esélyei : 7-10 (0-10-es skálán a 0 esélytelen a 10-es 100%-os hatékonyság)Mosdó esetében látom a legnagyobb esélyét, hogy sikereket érhessünk el a duguláselhárításban.A rövid szakaszokra alkalmazott (1-2m), általában 32 mm átmérővel kivitelezett pvc csövekben lerakódott szennyeződésekkel könnyedén elbánhat bármely duguláselhárításra szánt vegyület.
A duguláselhárítás olyan műszaki vagy kézi eljárást jelent, amelynek célja a csővezetékek, csatornák vagy egyéb vízelvezető rendszerekben keletkező akadályok (dugulások) megszüntetése. Ezek az akadályok akkor jönnek létre, ha különféle anyagok (például zsír, haj, szappanmaradék, szilárd hulladék) felhalmozódnak és gátolják a víz vagy szennyvíz szabad áramlását. A dugulások nemcsak kellemetlenséget okoznak (például visszafolyást vagy kellemetlen szagokat), hanem súlyosabb esetben a csőrendszer károsodásához vagy öntözött területek elárasztásához is vezethetnek.
A duguláselhárítás módszerei változatosak lehetnek:
Mechanikai tisztítás – Kefékkel, csőtörő kampóval vagy duguláselhárító szerszámokkal történő fizikai eltávolítás.
Víznyomásos tisztítás – Nagy nyomású vízsugárral történő tisztítás, amely hatékonyan oldja fel a felhalmozódott szennyeződéseket.
Kémiai anyagok – Dugulásoldó szerek (lúgos vagy savas készítmények), amelyek lebontják a zsírt, hajat vagy egyéb szerves anyagokat.
Biológiai eljárások – Baktériumalapú termékek, amelyek lassan, de környezetbarát módon bontják le a szerves anyagokat.
Professzionális csőszerelői módszerek – Speciális gépek (pl. csőkamera vizsgálat, forgókefe) használata pontos diagnózishoz és hatékony javításhoz.
A megelőzés (pl. szűrők használata, rendszeres karbantartás) kulcsfontosságú a dugulások elkerülésében. Ha a probléma súlyos, akkor szakember bevonása szükséges, hogy elkerüljék a további károkat.
A duguláselhárítás a Világi Duguláselhárítás tevékenységének központi eleme.