A WC-papír és a duguláselhárítás

Duguláselhárítás – dugulások: WC papír, papírtörlő

WC-papír
Tudjuk, hogy hova lett a WC-papír

A dugulásnak ezer és egy oka lehet, egyik ok ezek közül a papír. Hol van már a főleg falusi kerti budikban használt „finom” papírú Népszava! Az elszántabbak a színes, de jóval kényelmetlenebb (és kevésbé hatékony) újságlapokkal (pl.: Képes Újság) is beérték. Persze a „pottyantósban” nem kellett dugulásokkal számolni, egy idő után szépen lebomlott a papír.

Ám a vízöblítéses WC-k soha nem barátkoztak meg az újságpapírral. Anno, budapesti duguláselhárító pályafutásom kezdetén hajjj, de sokszor kellett olyan WC dugulást elhárítani, ahol a WC papírnak használt színes újságok voltak az okai! Sosem felejtem el, amikor egy ismert kozmetikai terméket hirdető szépség címlapképe nézett rám a lefolyóból…

Mostanság ez már ritka, de bizony számtalanszor derült ki a budapesti, érdi, székesfehérvári, tatabányai, dunaújvárosi, győri lefolyó duguláselhárító tevékenység közben, hogy a „finom”, pihe-puha WC papír okozta a lefolyóban a gócot.

Persze a dugulás elsődleges oka sosem maga a papír. A WC papír elakadásának is mindig megvan a maga melegágya. Elégtelen szennyvízvezeték-lejtés, vékony lefolyóátmérő, sok könyök, nem kompatibilis szifon, vízkő, zsír, víztakarékos WC-tartály, túlzásba vitt WC papírhasználat, beesett tárgy, gyökérbenövés, és még sorolhatnám.

A WC papír – szemben a konyhai papírtörlőkkel és a kéztörlőpapírokkal

A toalettpapírokat úgy gyártják, hogy könnyen, könnyebben bomlanak, oszlanak szét a vízben, mint a konyhai papírtörlő és a kéztörlőpapír. Sokan használnak ilyesmit WC papír helyett, vagy dobják a WC-be kéztörlés után, mondván, ez is papír, az is papír… Ez hiba, ugyanis ezek anyaga jóval ellenállóbb. Nehezen mállanak, magas a szakítószilárdságuk, hiszen csak így képesek megfelelni elsődleges céljuknak.

Megjegyzem, egyes innovatív kéztörlőpapírok már úgy készülnek, hogy a WC-be dobva másodperceken belül szétfoszlanak.

Mit tegyünk, hogy ne duguljon el a WC a papírtól

Első és legfontosabb, ha szeretnénk elkerülni a duguláselhárítást a papír miatt eldugult WC-ben, hogy nem használunk más célra gyártott papírt, illetve nem visszük túlzásba a toalettpapír használatát.

Takarékos WC tartály esetén nem elég 2 ml víz az öblítéshez! Főleg, ha az nem csak vizeletet, hanem fekáliát is öblít! Nem árt, ha olykor egy-egy vödör vizet is lezúdítunk a WC csésze torkán.

Tisztítsuk meg a vízkőtől rendszeres a WC-t.

Kérjük duguláselhárító cég segítségét már részleges dugulás esetén is, ne várjunk a teljes blokkig! A duguláselhárítás ára ilyenkor még jóval kevesebbe kerül, mint amikor nagyobb góccal kell megküzdenünk!

Szakszerű duguláselhárítás, csatornázás Budapesten (Budapestre ingyenes kiszállás) és Pest megyében, lefolyó duguláselhárítása: + 36 20 375 0531

***

Újra fogy a WC-papír

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük