Kórokozók, csatornázás, duguláselhárítás -pandémia, koronavírus idején

A szennyvízcsatorna csodálatos élővilága és csatornahasználati illemtan

Időnként csatornázás közben – sajnos joggal – óriási rivaldafényt kap egy-egy baktérium, vírus, egyéb mikroorganizmus, főleg az olyan nagy világjárványok miatt, mint ez a mostani COVID-19 koronavírus okozta pandémia.

Duguláselhárítás, csatornázás közben fertőtlenítés. - Világi Duguláselhárítás

Mint duguláselhárító szakember, tisztában vagyok azzal, hogy a szennyvízcsatorna a baktériumok, spórák, protozoák, egysejtűek, mennyországa. Ehhez mérten állunk a csatornatisztításhoz, csatornacseréhez, hiszen nem csak önmagunkat, hanem környezetünket is megfertőzhetjük, ha nem tartjunk be minden erre vonatkozó rendszabályt, előírást.

Bár első gondolatra nem tűnik veszélyesnek a duguláselhárító munkája, de ha belegondolunk, elég egy apró seb, némi gennykeltő baktérium, például strepto- vagy staphylococcus, és már meg is van a baj. No de nem akarok ijesztgetni senkit, pusztán ízelítőt nyújtok ehhez a nem túl gusztusos munkához, amihez valamilyen szinten kell az elhivatottság. Az is fontos, hogy minden kedves ügyfelünk tudja, igencsak komolyan vesszük a megelőzést, így teljes biztonsággal hívhat bennünket, ha eldugult a konyhai, fürdőszobai lefolyó, a WC vagy a padlóösszefolyó.

Csatornázás: kiemelt figyelem – megelőzés, fertőtlenítés

Itt van nekünk, hab a tortán a COVID-19, ami igazából nem okozott számunkra különösebb gondot a duguláselhárítások során, hiszen eleve védőfelszerelésben dolgozunk, és maximálisan betartjuk a szabályokat. Mivel a szennyvízvezetékekben hemzsegnek a szemmel nem látható kórokozók (lásd fentieket), a saját és mások védelme érdekében a koronavírus előtt is mindig kiemelt figyelmet fordítottunk a megelőzésre, eszközeink, szervízautóink, ruházatunk tisztítására, fertőtlenítésére.

Munkavédelmi eszközeink a teljesség igénye nélkül: speciális anyagú, magasított szárú, gumírozott kesztyű, gumikesztyű a fertőzések, a Rothenberger munkavédelmi spirálvezető kesztyű pedig a sérülések (horzsolás, vágás, törés, zúzódás…) ellen nyújt védelmet. Itt van aztán a hagyományos, illetve a comb gumicsizma, és a mellkasig érő gumiruha. A maszk nálunk is újdonság volt. Épületen belüli duguláselhárítás közben természetesen mi is maszkot viselünk.

Duguláselhárítás után, fertőtlenítünk, szagtalanítunk.

Csatornatöltelék se lehet minden!

Hadd mondjam el, a lefolyóba elvileg az olajos, zsíros anyagok, ételmaradékok mellett egy sor más anyag sem kerülhet

Tilos például a csatornába önteni, szórni bármiféle mérget, növényvédő szereket, gyógyszert, tűzveszélyes anyagot, nehézfémtartalmú folyadékot.

A csatorna sem bír el mindent, elakadást, üzemzavart okozhat, ezért kerülendő a műanyag, üveg, fa, fém, kavics, kő, építési törmelék, csont, macskaalom, intim higiéniai termékek, szőr, toll, textil.

És mivel a szennyvíz amúgy is tele van szervesanyaggal, már önmagában nagy terhet ró a szennyvíztisztítókra, ezért kerülendő a csatornába önteni az állati eredetű trágyát, olajakat, zsírokat, ételmaradékot, elhullott házikedvenc tetemét és még mennyi mindent.
***
Témánkba vág:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük