Padlóösszefolyó: előnyök,hátrányok

Vízcseppeket nyel a padlóösszefolyó - Világi Duguláselhárítás
A padlóösszefolyónak illik átengednie a vizet

A vizes helyiségek vízelvezetése a legtöbbször valamilyen padlóba vagy falba rejtett csövön keresztül történik. Általában a szennyezett víz a tekintetünktől elzártan folytatja útját a csatorna felé. Viszont sok ipari létesítményben és természetesen a háztartások fürdőszobáiban is padlóösszefolyó alkalmazásával gyűjtik össze az adott helyiségben kiömlő vizet, ami a belső térrel is összeköttetésben áll.

Különösen fontos szerepe van ennek az eszköznek a modern, nyitott kialakítású zuhanytálcák beszerelése esetében. Mindenesetre bízvást mondhatjuk: az anyagukat és a pontos szerepüknek megfelelő kialakításukat tekintve is többféle padlóösszefolyó egy új házból semmiképpen ki nem hagyható, míg a felújítás során a régebbi építésű házakba is feltétlenül beszerelendő!

A padlóösszefolyó előnyei

Gyakorlati hasznossága nem teszi kérdésessé, hogy egy fürdőszobában a zuhanyozó, a fürdőkád, a kézmosó és a nem egyszer ott elhelyezett mosógép kifolyó vizét, illetve a padlóra innen-onnan óhatatlanul kicsobbanó vízmennyiséget egy összefolyó segítségével vezessük el. Alkalmazása segíti a helyiség gyorsabb száradását, megelőzi a padló elázását – például egy mosógéphiba esetén. A már említett nyitott kialakítású, épített zuhanyozók zuhanylefolyóihoz a gyártók speciális padlóösszefolyót ajánlanak.

Másrészt a padlóösszefolyó lehetőség mind a profi, mind az amatőr duguláselhárítónak, mert a bekövetkező elzáródásokat sokkal könnyebben, bontás mellőzésével oldhatja meg. Ám nincs olyan eszköz, aminek a használata csak előnnyel jár…

Mitől dugulhat el a padlóösszefolyó?

Ha a szakszerűtlen beszereléstől eltekintünk, a szerkezet összetett feladatköre magában rejti a dugulás veszélyét, hiszen a többféle forrásból származó szennyvíz többféle szennyeződést tartalmazhat.
A kézmosáshoz, fürdéshez használt szappanok, tusfürdők és egyéb tisztálkodási szerek, a hajszálak és a szőrmaradványok, valamint a tisztítószerek maradékai egyformán jelenthetnek ilyen tényezőt. Magyarország nagyobb részén sajnos a kemény víz okoz minden csőben, így az elvezető csövekben is vízkőlerakódást. Ezt a hatást sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Maga az összefolyó padlónyílása is alkalmat adhat egy-egy hajgumi, hajcsat vagy más, a fürdőben használt tárgy bejutására a szennyvízcsőbe. Pláne, ha a kedves háziasszony vagy háziférfi a felmosás után a padlóösszefolyó nyílását véli a legjobbnak az összegyűlt koszos víztől való megszabaduláshoz. A felmosóvödörben néha szinte iszapként összegyűlő hordalék – a sokfelöl érkező és legtöbbször kanyarodva tovább futó csövek ágai-bogai közt – könnyen megülhet a csőben.

Hogyan háríthatjuk el a padlóösszefolyó dugulását?

A megelőzésnek, a lefolyók tisztántartásának igen komoly szerepe van a dugulás elkerülésében, különben a büdösség nem a Dunából fog „főszállni”, mint a KFT együttes valamikori dalában. Hiszen a padlóösszefolyónak bűzelzáró szerepe is van, hiszen éppen emiatt érdemes rendszeresen használt kézmosót rákötni, ami biztosítja a vízzár utánpótlását.

A máshol is alkalmazott, időnkénti forró vizes öblítés az egyik eszközünk a megelőzésre, ami többféle szennyezőanyag eltávolítására alkalmas módszer. A vízbe kevert kis adag fertőtlenítőszer tovább fokozhatja az öblítés hatásfokát.

Mechanikus módszerek

A csőben megülő, iszapjellegű szennyeződéseket szerencsés esetben gumikesztyűs kézzel eltávolíthatjuk. Ez a padlóösszefolyók jellemzően egyszerű kialakítása miatt lehetséges. Ha a kézi tisztítás nem vezet eredményre, akkor már felmerülhet a hivatásos duguláselhárító bekapcsolása. Ugyanis ilyen esetben csak a kézi vagy gépi spirál – vicces néven csőgörény – segítségével érhetünk el eredményt.

Szintén az elsők között alkalmazható házilagos megoldás a pumpálás. Az egyszerű kézi pumpa a nyomás változásával könnyen kilökheti a helyéről a még meg nem kötött, tömítést okozó anyagmaradványokat. Mind a hajszálak, mind a kisebb-nagyobb mosó- és kézmosószer-maradékok kiöblíthetők így a vezetékekből.

Jöhetnek a vegyi megoldások

A vízkő ellen a bolti vízkőoldó, az ecetes öblítés ugyancsak eredményre vezető elintézési mód. Az enyhén savas anyagok használata felszabadítja a kővé dermedt anyagban megkötött szén-dioxidot, míg a kalcium oldott formában távozik, szabaddá téve a szennyvíz útját. Érdemes megemlítenünk, hogy a szódabikarbona és az ecet együttes használata szintén pezsgést idéz elő, de a közhiedelemmel ellentétben semmiféle tisztító hatása nincs. Szinte csak imitáljuk ezzel a reakcióval a vízkő és a sav valós tisztulást hozó párharcát…

A zsíros lerakódások ellen lúgos zsíroldó szereket érdemes használnunk. Mind a sűrű, krémszerű állagú, mind a kristályos, a lefolyóban oldódó szerek hatásosak és feloldják a szerves anyagokat. Viszont a savas és a lúgos szerek összeöntésével keletkező klór fertőtlenítő hatását semmiképpen se komponáljuk bele a munkánkba! Egyszerűbben szólva: ne mérgezzük meg magunkat a kétféle szer együttes használatával!

És ha egyik sem válik be? Akkor jöjjön…

…na nem a Tenkes kapitánya, viszont a hivatásos, szakmailag és eszközeit tekintve is felkészült duguláselhárító szakember! Mert ha a házi megoldások nem vezetnek eredményre, akkor hívja a Világi Duguláselhárítás telefonszámát és mi levesszük a gondot a válláról!

+36 20 375 0531

A padlóösszefolyóról másutt:

GYIK:

Milyen szerepet játszik a padlóösszefolyó a vizes helyiségek vízelvezetésében?
A padlóösszefolyó kulcsszerepet tölt be a vizes helyiségek vízelvezetésében, mivel összegyűjti a különböző forrásokból származó vizet, mint például a zuhanyozóból, fürdőkádból és mosógépből kiömlő vizet. Ez segít megelőzni a padló elázását, különösen mosógép meghibásodás esetén, és gyorsabb száradást biztosít a helyiségben. Az összefolyó használata megkönnyíti a dugulások elhárítását is.
Mik lehetnek a padlóösszefolyó dugulásának okai?
A padlóösszefolyó dugulásának legfőbb okai közé tartozik a szakszerűtlen beszerelés, valamint a különböző szennyeződések felhalmozódása. A szappanok, hajszálak és tisztítószerek maradékai, valamint a kemény víz okozta vízkőlerakódás mind hozzájárulhatnak a dugulás kialakulásához. Ezen kívül a fürdőszobában használt tárgyak, mint például hajgumik vagy hajcsatok is bejuthatnak a csőbe, tovább súlyosbítva a helyzetet.
Milyen módszerekkel háríthatjuk el a padlóösszefolyó dugulását?
A padlóösszefolyó dugulásának elhárítására több módszer is létezik. A megelőzés érdekében fontos a rendszeres tisztítás és a forró víz használata, ami segíthet eltávolítani a szennyeződéseket. Ha a dugulás már megtörtént, kézi tisztítással vagy pumpálással próbálkozhatunk, de ha ez nem működik, érdemes hivatásos duguláselhárítót hívni, aki gépi spirál segítségével is megoldhatja a problémát.
Milyen vegyi megoldások segíthetnek a padlóösszefolyó tisztításában?
A padlóösszefolyó tisztításához használhatunk vegyi anyagokat, mint például vízkőoldókat vagy ecetet. Az enyhén savas anyagok segíthetnek a vízkő eltávolításában, míg a zsíros lerakódások ellen lúgos zsíroldó szerek hatékonyak. Fontos azonban, hogy ne keverjük a savas és lúgos szereket, mivel ez veszélyes klórgáz keletkezéséhez vezethet.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni a padlóösszefolyó dugulásával kapcsolatban?
Ha a házi módszerek, mint a pumpálás vagy a vegyi tisztítószerek nem vezetnek eredményre, érdemes hivatásos duguláselhárítóhoz fordulni. Szakemberek rendelkeznek a megfelelő eszközökkel és tapasztalattal a dugulások hatékony kezelésére, így gyorsan és szakszerűen orvosolhatják a problémát, megkímélve minket a további kellemetlenségektől.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük