Szennyvíz doktorok 3. – a duguláselhárítás magasiskolája

Szennyvíz következmény: dugulás csatorna csőben - Világi Duguláselhárítás
Ezt már nyugodtan mondhatjuk dugulásnak

Szennyvíz terelgetés, gyűjtögetés – bárhol lehet dugulás!

A szennyvíz nem csak a települési (benne foglaltatik a házi szennyvíz), ipari, mezőgazdasági víz. Ide tartozik a csapadékvíz is. Duguláselhárítóként – na, jó, nem a sztetoszkópunkkal, hanem a spirállal, a WOMA-val, a dugulás helyét meghatározó kamerával – megjártuk már szinte az összes csatornafajtát, mondhatni, úsztunk már az árral. Seregnyi eltömődést szüntettünk meg, a legkülönfélébb dugulási okokkal. Hárítottunk el dugulást hajnali kettőkor, és karácsony szentestéjén is.

Számtalan háztartásban járattuk a csőgörényt, fújtuk nagy nyomással a csatornát, szüntettünk meg dugulást. Árvíz, csőtörés, felhőszakadás: A Világi Duguláselhárítás jött, szivattyúzott, és győzött. És ez így is marad, míg fel nem találják az önműködő dugulásmegszüntetést, illetve amíg nyugdíjba nem megyek. De addig még rengeteg csőben rekedt, összetorlódott eltömődés működésének kell véget vetnem.

Tudták, hogy az ókorban, Rómában az úgynevezett stercorariusok, trágyahordók az utcákat járva begyűjtötték a székletet, majd trágyaként adták azt el? És azt, hogy a cserzőműhelyekben, mosodákban jó pénzt fizettek a vizeletért? A cserzővargák a bőr kikészítéséhez, a mosodák pedig zsíroldásra használták. Hát igen… Már Vespanius is megmondta: a pénznek nincs szaga. Keményen meg is adóztatta a nyilvános WC-ket!

Szennyvizet a szennyvízcsatornába

A szennyvízgyűjtés „telephelyenként” történik. Megoldható tartályokban, emésztőgödrökben, ahonnan később „kezelésre” szállítják. Napjainkban egyre több településen megoldott a szennyvízcsatorna használata, sőt, kötelező azt igénybe venni. Számtalan, szabálytalanul megépített derítőnek köszönhető, hogy az elszivárgó szmötyi elmocskolta a talaj- és rétegvizeinket.

A városi csatornahálózat kétféle: úsztató, illetve elválasztó rendszerű. Mindkettőnek van előnye, hátránya. Az úgynevezett egyesített, vagy úsztató csatornarendszer a szennyvizet és a csapadékvizet egy rendszeren keresztül szállítja a karrier-csúcs felé. Olcsóbb, hiszen egy rendszeren szalad a trutyi és a csapadékvíz, a hálózat fenntartása, tisztítása kevesebbe kerül. A dugulások száma is csekély, hiszen nagyobb a csőátmérő, és hígabb a mocsok. Ámde, amit nyertünk a réven… A szennyvíz jóval nagyobb mennyiségű, mint a külön hálózaton gyűjtött, és a nagyobb „anyag” tisztítása, kezelése többe kerül.

Eldugult cső a trutyival - Világi Duguláselhárítás
Erre képes a csövekben a trutyi

Az elválasztó rendszerben haladó „karrieristák” külön utakon járnak, hatékonyabban tisztíthatóak, nem csak a kisebb mennyiség okán. A csapadékvíz itt egészen egyszerűen elvezethető a végcélig, a befogadó vízig, folyóig. Evidens, hogy itt drágább a fenntartás, hiszen két hálózat, a sűrűbb „cucc” miatt gyakrabban dugulnak el a csövek.

Környezetvédelmi szempontból fontos, hogy minden háztartás része legyen a szennyvízcsatorna-vérkeringésnek. Ahol nincs megoldás, ott is van, hiszen a szennyvíztisztítás házilag is megoldható. De ez már egy másik történet.

Miként és hogyan kanyarog tovább a szennyvízmeder? Kísérjük tovább a következő részben: Szennyvíz doktorok 4. – a duguláselhárítás magasiskolája

Előző részek:

Szennyvíz doktorok 2. – a duguláselhárítás magasiskolája

Szennyvíz doktorok 1. – a duguláselhárítás magasiskolája

GYIK:

Milyen típusú dugulások léteznek a szennyvízcsatornákban?
A szennyvízcsatornákban többféle dugulás létezhet, amelyek különböző okokra vezethetők vissza. Ezek közé tartozik a háztartási hulladék, zsíros lerakódások, vagy akár gyökerek is, amelyek elzárják a csöveket. A duguláselhárítók különböző módszereket alkalmaznak, mint például a csőgörény vagy a nagy nyomású víz, hogy megszüntessék ezeket az eltömődéseket.
Mik a leggyakoribb duguláselhárítási módszerek?
A duguláselhárítók által használt leggyakoribb módszerek közé tartozik a mechanikai tisztítás, például a csőgörény alkalmazása, valamint a nagy nyomású víz használata. Ezen kívül a kamerás vizsgálat segít a dugulás pontos helyének meghatározásában, így a szakemberek hatékonyan tudják kezelni a problémát.
Hogyan befolyásolja a csapadékvíz a szennyvízcsatornák működését?
A csapadékvíz jelentős hatással van a szennyvízcsatornák működésére, különösen az egyesített rendszerek esetében. Itt a szennyvíz és a csapadékvíz egy csatornában halad, ami csökkenti a dugulások számát, de a tisztítás költségei magasabbak lehetnek. Az elválasztó rendszerek hatékonyabbak, mivel a csapadékvíz külön vezetéken halad, így könnyebben kezelhető.
Milyen előnyökkel jár a szennyvízcsatorna használata?
A szennyvízcsatorna használata számos előnnyel jár, például csökkenti a talaj- és rétegvizek szennyeződését, mivel a szennyvizet megfelelően kezelik. Emellett a csatornahálózat fenntartása és tisztítása is olcsóbb, ha a rendszer jól van kiépítve. A háztartások számára pedig elengedhetetlen a szennyvíz megfelelő elvezetése.
Miért fontos a szennyvíz tisztítása házilag?
A szennyvíz házilag történő tisztítása fontos, mert ahol nincs megfelelő csatornarendszer, ott is szükség van a szennyvíz kezelésére. Ez segít megelőzni a környezetszennyezést és biztosítja, hogy a háztartások ne szennyezzék el a környezetüket. A házi megoldások, mint például az emésztőgödrök, alternatívát nyújtanak a szennyvíz kezelésére.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük