WC történelem duguláselhárító szemmel

WC történelem: dugulás duguláselhárítása ma - Világi Duguláselhárítás

A WC és dugulásának történelme

Mielőtt rátérnénk a modern WC-k előnyeire vessük vigyázó szemünket a vécé és a vécézés történetére. Eleink már sokezer éve igényelték, hogy egy zárt, eleinte szekrényméretű helyiségben könnyíthessenek magukon, így jött létre az első closet (zárt fülke).
A mai pottyantós vécé egyik elődjét már a 13. században használta egy magyar nemesember, akit emiatt még egy királyi oklevélben is a „polconszaró” gúnynévvel említettek. A vízöblítés szintén régi találmány, már a rómaiak előtti ókori kultúrák között is volt, amelyikben a folyók vizét használták erre.

A WC történelem sötét középkora

A középkor visszalépést jelentett ebből a szempontból Európában, a kor embereinek anyagcseretermékei ott bomlottak úton-útfélen. Még a várlakók is csak odáig jutottak el, hogy a falon kívülre pottyantották testük bűzös terhét. Nem csoda, hogy gyakori járványok tizedelték a lakosságot. A 16. században, Angliában megszületett vízöblítéses vécé, a water closet, ami csak a történelmi közelmúltban terjedt el széles körben. Amerikából eredő gyakorlat nyomán használják a „00” jelzést a vécéajtókon, ami a „döntetlenhelyiség” kifejezés eredete.

A vécé, a piszoár és a bidé

Az illemhely – akár vízöblítéses, akár nem – lehet ülő és guggoló, sőt a két módszert egyszerre lehetővé tevő vécé. Két fő részből áll:

  • vécécsésze (vagy -kagyló): általában fajanszból, kerámiából (Alföldi, Grohe, Geberit,..), esetleg fémből, kemény műanyagból
  • öblítőszerkezet: Kisebb víznyomásnál úszószelepes víztartállyal (Dömötör, Geberit, Duravit, Sapho,… gyártmányok); nagyobb víznyomás esetén golyós csapos, illetve öblítőszelepes (Schellomat, MOFÉM) megoldással.

A csak vizelet gyűjtésére szolgáló piszoár neve is a vizelést jelentő francia szóból ered. A harmadik vécékellék, a bidé (van ilyenből Álföldi, Ravak, Toilett Nett,… márkájú) pedig kiegészíti az előbbieket, hiszen lényegében az alsótest tisztántartására szolgáló mosdó.
Különlegesség, hogy egyes, szűk helyeken alkalmazható, prémium vécéülőkék is rendelkeznek bidéfunkcióval. (Grohe, Geberit, Hicheon, Cersanit,…) Ugyancsak az extra és ezért drágább megoldások közé soroljuk a csészetisztító fúvóka használatát, esetleg masszázsfunkcióval vagy meleg levegős szárítással kiegészítve.

Hogy a szagok ne uralják a terepet

A vécék vagy gyűjtőtartályba, vagy a helység szennyvízcsatorna-rendszerébe továbbítják salakanyagainkat, ahonnan nyomasztó szag áradhat vissza. Ezért mindegyik eszköz tartalmaz egy sajátos alakú (eleinte S-alakú) ívet, a szifont, amin az öblítővíz keresztülhalad, de a benne felgyülemlő tiszta víz elzárja a csatorna- vagy pöceszagtól a helyiséget. A járműveken elhelyezett vécék a kisebb vízfelhasználás érdekében vákuumot alkalmaznak.

A rettegett szó: dugulás

A vécé eltömődését általában négy fő tényező okozza:

  • a vízkőlerakódás,
  • a nagy mennyiségű széklet,
  • a túlzott mennyiségű vécépapír alkalmazása,
  • az idegen tárgyak (pl. az illatosító tartályának) lehúzása.

A vízkövesedést időnkénti ecetes öblítéssel gátolhatjuk meg. A két utolsó tényezőt odafigyeléssel, takarékos szemlélettel küszöbölhetjük ki, de a mennyiségre vonatkozóan nincs lehetőségünk az előzetes mérlegelésre…

A duguláselhárítás megvalósítására a házi módszereket ajánljuk elsődlegesen – drót, pumpa, egyszerűbb csőspirál (csőgörény) segítségével. A hivatásos duguláselhárítók, mint a Világi Duguláselhárítás szakemberei minden korszerű és egyben hatékony eszközt bevethetnek a gondok elűzésére. A dugulás mértékét csőkamerával derítik föl, a csövek átjárhatóságát gazdag tartozékkínálattal felszerelt ipari csőspirállal, nagynyomású WOMÁ-val biztosítják. Mindezt a lakás vagy iroda tisztaságának megőrzése közben, úgymond tiszta kézzel.

Különleges illemhelyek

A száraz toaletteket a környezettudatosság jegyében dolgozták ki. Főbb fajtái:

  • a skandináv toalett
  • a kémiai vagy vegyi toalett
  • a komposzt toalett

A víztakarékosság jegyében született változatok a vizeletet és a székletet dolgozzák föl és igyekeznek és öntözésre, trágyázásra használhatóvá tenni.

A vécé még a világűrben is eldugulhat

A széklet- és vizeletürítés a világűrben is állandó társa az embernek, erre az űrhajóban várakozó Alan Shepard 1961-es példájából ébredtek rá a NASA tervezői. Esetében egy „Engedd be!” utasítással oldották meg a vizelési inger leküzdését, de adódott még sokféle zűr az űrben a kakival és a pisivel. Hiába kaptak pelenkát, székletzsákot az asztronauták, volt, hogy lebegő ürülék okozott gondot a súlytalanságban, amit gyorsan be kellett fogni…
A Holdon maradt tárgyak között számos vizelet- és széklettartó zacskó is ott fekszik.

A későbbiekben többféle űrvécét dolgoztak ki a hajózószemélyzeteknek. A Nemzetközi Űrállomást (ISS) is ellátták mellékhelyiségekkel, ahonnan az anyagcseretermékeket a teherűrhajók hozzák vissza a Földre.

2009 nyarán történt aztán, hogy az egyébként is körülményes űrvécék használatát tizenhárom űrhajós között kellett beosztani. A fő illemhely eldugulásával a tartalékvécét és az akkoriban odakapcsolódott Endeavour űrsikló mosdóját lehetett csak használni. A huszonnégy órán át tartó kényelmetlenséget egy-egy orosz és belga űrhajós oldotta meg, ők voltak az első űrbéli duguláselhárítók.

Az űrállomásra 2020-ban 23 millió dolláros, férfiak és nők által egyformán használható űrklotyót szereltek be. Az Endeavour legénysége azonban a későbbiekben is órákon át bepelenkázva tért vissza bolygónkra, a fedélzeti mosdó meghibásodása miatt…


Ismeretek a WC-ről, használatáról, kezeléséről, duguláselhárításáról:

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük