Amit a csövek tudnak és mi a csőről

Cső kisokos: csatorna csövek - Világi Duguláselhárítás

Cső kisokos

Cső – a keresztrejtvényben csak egy hárombetűs megfejtés lehetne, de elég körültekintünk a lakásunkban, hogy rájöjjünk, milyen sokféleképpen található meg háztartásunkban. Nem csoda, mert a különféle csöveknek meglehetősen összetett követelményeknek kell megfelelnie. Jó szokásunk szerint ezért mi inkább a dugulás és a duguláselhárítás szemszögéből nézzük a csőrendszerek világát. Hiszen tudjuk: Önnek is fontos a duguláselhárítás.

Miből készülnek a csövek?

Az épületgépészek, akiknek a köszönése is lehetne ez a szó (Cső!), számos vezetékben alkalmazzák a csöveket. Régebbi vízvezetékekben alkalmaztak ólomcsövet, valamint azbesztbeton (AC) csövet, de ezek szerencsére már kimentek a divatból, hiszen egészségtelen megoldást jelentettek. Manapság három fő csőfajtát alkalmaznak az épületgépészetben.

  1. fémcsövek (esetenként védőbevonattal, például cinkkel – horganyzott cső)
  • rézcső
  • öntöttvas cső
  • rozsdamentes acélcső vagy inox (vas-króm-nikkel ötvözet)
  • szénacél cső
  1. műanyag csövek
  • polietilén (PE, KPE vagy HDPE és PEX csövek)
  • polivinil-klorid (PVC, KM PVC)
  • polipropilén (PP)
  1. ötrétegű csövek (Ragasztórétegekkel kiegészített alumínium- és térhálósított polietilén rétegekből állnak.)

Szinte valamennyi csőtípus több célra alkalmazható, legtöbbjüket a víz-, a gáz- és a fűtésszerelésnél, míg egyeseket a felületfűtésnél és -hűtésnél, illetve sűrített levegő szállítására is használják. Legtöbbjük ellenáll a korróziónak, a fagynak, a működési igénybevételnek – hosszú élettartamúak. Csatlakoztatásukra számos sajátos eljárást dolgoztak ki, amelyeknek a felsorolása is túlmutat e cikk keretein.

Csövek, amik eldugulhatnak

A lakóingatlanokban a családi háztól a panelekig alapvetően több területeken találhatók dugulásveszélyt hordozó csövek. Ugyan a rendszerek csőanyagát alapvetően a tervezők határozzák meg, a megbízónak is érdemes járatosnak lennie e területen.

  1. A házi vízvezetékrendszerekben. Ide tartoznak még az esővízgyűjtés és -szikkasztás rendszere, és az öntözőrendszerek vagy a tűzivíz-vezetékek elemei. A rézötvözet vagy a saválló, illetve a tüzi horganyzott acél vízvezetékcsövek jól használhatók ivóvíz vezetésére. Akár keverten is, ha szabályosan alkalmazzák a fémek szerelési rendjét. Rézből parkok öntözőrendszerei is készülhetnek.

Azonban ma már a – fémcsövekkel tetszőlegesen együtt szerelhető – műanyag csőrendszerek is nagy teret töltenek be ezen a piacon. A kék csíkkal jelzett KPE, vagyis kemény polietilén 12,5 barig nagyon ellenálló alapanyag, a belőle készített, 25–110 mm átmérőjű csövek alkalmas a földben és a föld felett ivóvíz szállítására. A lágyfalú, LPE cső csak öntözőrendszerekben használható.

A polipropilén (PPR) cső szintén sokoldalúan használható. Sokféleképpen erősítik: létezik szénszállal erősített, alumínium- vagy üvegszálbetétes változatban.

Az ötrétegű csövek sokoldalú előnyeik miatt ugyancsak meghódították az épületgépészeket. Uni Pipe Plus, Rehau Rautitan, Viega Prexfit,… – számos csúcsminőségű rendszert találunk a boltok és webáruházak polcain.

  1. A szennyvízelvezető-rendszerekben. A háztartási szennyvíz elvezetése általában nem támaszt különleges feltételeket, mégis jól beváltak a hőre lágyuló, mégis – még az erős tisztítószereknek is – jól ellenálló, könnyen szerelhető PVC-csőrendszerek (az épületen belül használható PVC KA és a földbe fektethető PVC-KG).

A polietilén ugyancsak nagyon megbízható, és évtizedekig ellenálló alapanyaga a szennyvízrendszereknek. A polipropilén alapanyagú (PP HT) csőrendszerek szintén jó tulajdonságokkal rendelkeznek. Leszámítva az acetont, a benzint vagy a benzolt, sokféle vegyszernek ellenállnak – legfeljebb 90 °C-ig.

A lefolyók és tartozékaik a legtöbbször PVC-ből készülnek, de az ACO cég rozsdamentes csöveivel és idomaival szintén korszerű, korróziónak ellenálló lefolyórendszer építhető.

Németországban nagy arányban használnak epoxibevonattal ellátott öntöttvas csöveket olyan szennyvízcsőrendszerekben, amelyek mechanikai igénybevételnek vagy tűzveszélyes helyeken.

  1. A fűtéscső-rendszerekben. Számos eddig említett csőfajta használható a fűtésszerelésnél. Mind a radiátoros, mind a felületfűtés vagy -hűtés területén részben vagy egészben alkalmazhatók a fém, a műanyag és az ötrétegű csövek. Ezeket vezethetik a falban, a padlóban vagy az erre kialakított padlószegélyben.

Hogyan tegyünk a dugulás ellen?

Több korábbi írásunkban leírtuk már a dugulásmegelőzés, a duguláselhárítás házi és a szakember általi módszereit, a korszerű duguláselhárító eszközök szakavatott alkalmazását. A különféle dugulástípusok elleni védekezés ugyancsak több cikkünk témáját képezte már, keresse ezeket itt és itt…

Profi csőgyártók

Szívesen ajánlunk Önnek konkrét csőtípusokat, de olyan széleskörű a kínálat, hogy valamely céget biztosan kifelejtünk. A teljesség igénye nélkül a szakáruházak és erre specializálódott webshopok kínálatából bátran választhatnak. Ilyen például a Dunatherm, a Henco, a Pipelife, a Rehau, a Superpipe, a Viega, a Wavin, az Uponor,… termékei.

Jó felújítást, új építést kíván a Világi Duguláselhárítás!

Témánkba vág:

GYIK:

A csövek sokkal több mindent elárulhatnak állapotukról, mint azt elsőre gondolnánk. A kamerás vizsgálat során kiderülhet, hogy vannak-e lerakódások, repedések vagy elöregedett szakaszok a rendszerben. Ezek az információk segítenek megelőzni a későbbi nagyobb meghibásodásokat, hiszen a szakember pontos képet kap a csövek belső állapotáról. A vizsgálat során nem csupán az aktuális dugulás oka derül ki, hanem az is, ha a jövőben további problémák várhatók. Ez nagy előnyt jelent a megelőzésben és a hosszú távú karbantartás megtervezésében.
A csőkamera egyedülálló előnye, hogy közvetlen betekintést ad a vezeték belsejébe, így pontosan láthatóvá válik a hiba oka és helye. Ahelyett, hogy a szakember találgatásokra hagyatkozna, konkrét képi bizonyítékok alapján dönthet a szükséges beavatkozásról. A csőrepedések, gyökérbenövések, lerakódások és idegen tárgyak mind könnyen felismerhetők. Ez a módszer sokkal gyorsabb és kíméletesebb, mint a hagyományos feltárások, és lehetővé teszi a célzott javítást. Ezáltal csökken a költség, az időráfordítás és a szükségtelen bontás veszélye.
A rendszeres csővizsgálat segít időben észlelni azokat a problémákat, amelyek nagyobb károkat okozhatnának. Gyakran a csövek belsejében kialakuló lerakódások vagy kisebb repedések hosszú ideig rejtve maradnak, és csak akkor válnak nyilvánvalóvá, amikor már komoly dugulást vagy szivárgást idéznek elő. Egy időszakos ellenőrzéssel azonban ezek a hibák hamarabb felfedezhetők, így a javítás sokkal kisebb költséggel és munkával jár. A megelőzés ezen a területen is kulcsfontosságú, hiszen jelentősen növeli a rendszer élettartamát és biztonságát.
A kamerás csővizsgálat során készült felvételek nemcsak a pillanatnyi állapotot rögzítik, hanem későbbi ellenőrzéshez is felhasználhatók. Ez különösen hasznos, ha ugyanazon szakasz állapotát szeretnénk összehasonlítani bizonyos idő elteltével. Az archivált videók bizonyítékul is szolgálhatnak, például biztosítási ügyek vagy vitás helyzetek esetén. A dokumentálás lehetővé teszi a pontos tervezést a karbantartásban, és átláthatóbbá teszi a javítási folyamatot. A tulajdonos így nemcsak azonnali megoldást kap, hanem egy hosszabb távra szóló biztonsági alapot is.
Csővizsgálatra többféle helyzetben is szükség lehet. Célszerű alkalmazni, ha rendszeresen visszatérő dugulásokat tapasztalunk, vagy a lefolyás lassabb a megszokottnál. Ajánlott építkezések, lakásfelújítások előtt és után is, hiszen így megelőzhetők a későbbi gondok. Hasznos lehet új ingatlan vásárlásakor, amikor még nem ismerjük pontosan a csőrendszer állapotát. Emellett akkor is érdemes igénybe venni, ha szokatlan szagok, zajok vagy szivárgások jelentkeznek. A vizsgálat minden esetben biztosabb képet ad, mint a hagyományos módszerek.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük