Mit lát a duguláselhárító a belvárosban? V. kerület.
DUGULÁSELHÁRÍTÁS BUDAPEST, V. KERÜLET
A Belváros-Lipótvárosban nap mint nap találkozhatunk olyan csatornarendszerekkel, amelyek még évtizedekkel ezelőtt épültek. Bár sok épületet felújítottak, a rejtett vezetékek állapota gyakran még ma is okozhat váratlan dugulásokat.

Az V. kerültben jellemzően régen épült házak, polgári lakások találhatóak.
Ebből adódik, hogy a csatorna- és vízrendszer is nagyon sok helyen felújításra szorul.
A belvárosi társasházakban gyakran nem egyetlen lakás használata okozza a problémát. Egy felsőbb emeleten leengedett zsiradék vagy a WC-be dobott nem oda való hulladék akár több lakást is érintő dugulást idézhet elő.
Ezt az is bizonyítja, hogy nagyon sokszor kérik szolgáltatásainkat a duguláselhárítás érdekében.
Ugyanis hiába vigyáz Ön arra, hogy ne kerüljön a lefolyóba ételmaradék, haj, vagy éppen egy kisebb ruhadarab, ha a felső szomszéd erre nem ügyel megfelelően.
Sok éves szakmai tapasztalatainknak, pontos, precíz munkánknak köszönhetően a kerületben „szájhagyomány útján” terjedt el vállalkozásunk híre. Amikor már nem segítenek a házi fortélyok, a kóla, a WC-pumpa, a boltból hirtelen felhozott gél a dugulás megszüntetésére, bennünket hívnak.
Ha ezek nem segítenek, érdemes minél hamarabb szakembert hívni, mert a félmegoldások sokszor csak mélyebbre tolják a dugulást.
Garancia a duguláselhárításban
Megbíznak bennünk, mert tudják, hogy munkánkért minden esetben garanciát vállalunk! Azt is tudják, hogy – korszerű eszközeinknek (pl. videokamerás vizsgálat) köszönhetően – gyorsan megtaláljuk a dugulás okát, csak és kizárólag végső esetben szüntetjük meg a hibát bontással.
Hol vannak már azok az idők, amikor a vízvezeték szerelő, a duguláselhárító csakis csákánnyal látott valamit a falban, a téglán, a betonon túl. Ma már a video, a hőtérképes világban nem rombolással kezdődik a műszak.
Ma már a cél nem csupán a dugulás megszüntetése, hanem annak felderítése is, hogy miért alakult ki. Egy visszatérő probléma mögött sokszor szerkezeti hiba vagy régi csővezeték áll, amely kamerás vizsgálattal gyorsan felismerhető.
| Ön a belvárosban, az V. kerületben kérdez | mi pedig válaszolunk |
| Non-stop hívhatóak? | Igen. Telefonszámunk: +36 20 375 0531 |
| Gyorsan érkeznek meg? | Rohamkocsival jövünk. |
| Milyen áron dolgoznak? | Fix áraink vannak, rejtett költségek és méterár nélkül. Budapesten kiszállási díj nincs. |
| Korszerű berendezéseik vannak-e? | Motoros csőgörény, WOMA, csatornakamera. |
| Készítenek-e dokumentációt a munka folyamatáról? | Igen, a biztosító is elfogadja. |
| Rendet raknak, fertőtlenítenek a munka befejezésekor? | Igen. |
| Garancia van? | Igen, a munka fajtájától függő időre. |
| Mi történik, ha nem egyszerű dugulásról van szó? | Ilyenkor kamerás vizsgálattal keressük meg a probléma valódi okát, és ennek megfelelő megoldást javaslunk. |
A munkafolyamatot gyorsítja, hogy minden szerelvényhez rendelkezünk például tömítőkkel, ezért nem kell a tevékenységet megszakítani azért, hogy a szükséges anyagot beszerezzük. Amennyiben valamilyen alkatrészre, vagy szerelvényre van szükség, mi pontosan tudjuk, hova kell menni, vagyis nem kell az interneten böngészni, hogy hova is rohanjunk.
Szerkezeti és szerelési hibák
A Belváros régi épületeiben nem egyszer találkoztam olyan vezetékekkel, amelyek kívülről megfelelőnek tűntek, a kamerás vizsgálat azonban repedést, megsüllyedt csőszakaszt vagy régi, rosszul sikerült javítást mutatott. Ilyenkor nem elég a dugulás megszüntetése, hanem azt is el kell mondani a tulajdonosnak, hogyan előzhető meg a probléma újbóli kialakulása.
Csapatunk szakemberei segítettek, hogy pl. a fürdőszoba ismét használhatóvá váljon. Vigyázunk arra, hogy a helyiség berendezéseiben, bútoraiban ne essen kár, tisztán dolgozunk. Minden esetben megbeszéljük a tulajdonossal a duguláselhárítás folyamatát, s előre (apróbetűs részek nélkül) tisztázzuk munkabérünket.
A munka befejezését követően a helyiségben fertőtlenítünk, megszüntetjük a kellemetlen szagokat. Tanácsokkal látjuk el megrendelőnket, hogy hosszú ideig ne kelljen hasonló problémával szembesülnie.
A duguláselhárítás szakma, amit csak profi módon lehet, és érdemes művelni. Ha ilyen szakemberre van szüksége, hívja a +36 20 375 0531 számot és mi jövünk! Számíthat ránk!
Mitől különleges a duguláselhárítás a Belvárosban?
A Belváros-Lipótváros egészen más kihívásokat jelent egy duguláselhárító számára, mint egy új építésű lakópark vagy egy kertvárosi családi ház. Az V. kerületben sok olyan társasház és polgári épület található, amelyek csatornahálózata évtizedekkel ezelőtt készült. Bár a lakásokat sok helyen felújították, a falakban vagy a pincében futó vezetékek gyakran még az eredeti állapotukat őrzik.
A kerület sajátossága az is, hogy az állandó lakók mellett számos iroda, étterem, kávézó és üzlet működik itt. Ez a csatornarendszert a nap nagy részében folyamatos terhelés alatt tartja, ezért egy-egy lerakódás vagy szűkület könnyebben vezethet duguláshoz, mint egy kisebb forgalmú épületben.
Tapasztalatom szerint a Belvárosban különösen fontos a pontos hibafeltárás. Ha egy dugulás rendszeresen visszatér, nem érdemes találgatni a kiváltó okát. Ilyenkor a korszerű, bontásmentes vizsgálati módszerek – például a kamerás csatornavizsgálat – sokszor gyorsan megmutatják, hogy egyszerű lerakódásról, sérült csőszakaszról vagy más rejtett problémáról van-e szó. Ez nemcsak gyorsabb javítást tesz lehetővé, hanem segít megelőzni a későbbi, költségesebb meghibásodásokat is.
Minden budapesti kerület itt, ahol nagyon hamar ott vagyunk:
| Budapest I. kerület | Budapest II. kerület – Rózsadomb | Budapest III. kerület – Óbuda |
| Budapest IV. kerület – Újpest | Budapest V. kerület – belváros | Budapest VI. kerület – Terézváros |
| Budapest VII. kerület – Erzsébetváros | Budapest VIII. kerület – Józsefváros | Budapest IX. kerület – Ferencváros |
| Budapest X. kerület – Kőbánya | Budapest XI. kerület | Budapest XII. kerület |
| Budapest XIII. kerület – Angyalföld | Budapest XIV. kerület – Zugló | Budapest XV. kerület – Rákospalota |
| Budapest XVI. kerület | Budapest XVII. kerület | Budapest XVIII. kerület |
| Budapest XIX. kerület – Kispest | Budapest XX. kerület | Budapest XXI. kerület – Csepel |
| Budapest XXII. kerület – Budafok | Budapest XXIII. kerület – Soroksár |
Az évek során sok belvárosi épületben dolgoztam, ezért megtanultam, hogy itt ritkán érdemes rutinmegoldásokban gondolkodni.A fenti listában szereplő kerületek mind a Budapesten alkalmazott duguláselhárítási gyakorlat részterületei, amelyek műszaki hátterét és összefüggéseit a következő szakmai oldal foglalja össze:
👉 Budapesti duguláselhárítás – csatornahálózati korok, csőanyagok, lejtésviszonyok és beavatkozási technológiák áttekintése.
***
Okok; Árak; Tippek-trükkök – mit lehet házilag elhárítani: a dugulások okai





