Budapest, a vizek igazi városa (2/2)
Vízvezetékek, fürdők – a keleti vízkultúra jött a törökökkel
Előzmény: Budapest, a vizek igazi városa (1/2)
A 16. században az ország jelentős részét elfoglaló törökök ismét fejlett vízkultúrát honosítottak meg. Budapest több részén megtalálhatók égetett anyagból készült vízvezetékeik, fürdőik maradványai. A budai vár vízellátását szekéren felhordott, illetve egy emberi erővel működtetett vízemelő gépezettel végezhették.
A török Evlia Cselebi – már a 17. század második felében – egy kerekekkel ellátott toronyról írt, amely korsók segítségével juttatta fel a folyóvizet a budai pasa palotájának csorgójáig. A törökül Budinnak hívott város többi lakója kutakból és a változó tisztaságú Dunából nyerhetett innivaló vizet.
A törökök 1686-os elkergetése után Buda és Pest romjai közé telepesek érkeztek, lassanként beindult a fejlődés, szaporodtak az utcák, terek. A Sváb-hegyi források vizét a várba továbbító vezetéket 1716-ban kezdték építeni, részben fából, részben rézből. A Dunából felszivattyúzott víz volt a vízellátás másik alapja. Az utcai árkok továbbították és a Duna nyelte el a termelődő szennyet is.
Újabb vízhálózatok, csatornák, kutak
1777-ben a nagyszombati egyetem Mária Terézia döntésével a várba költözött, ami a vízszükségletet is megnövelte. Újabb forrást kapcsoltak be, újabb két dunai vízszállító szerkezetet kötöttek a hálózatba a következő években – utóbbit Kempelen Farkas tervei alapján. Az első csatorna is 1780-ban épülhetett Pesten. A II. József által ide költöztetett kormányhivatalok további fejlődésösztönző hatására számos kutat mélyítettek Budán, a várnegyedben. Egy 1822-es beszámoló így összegzett: „Budának állandóan jó ivóvize van, amely a pesti édes, bágyadt ízű kútvíznél határozottan jobb,…”.
Sajnálatosan Pesten többféle járvány pusztított ekkortájt, amihez persze a hiányos és ötletszerűen kivitelezett csatornázottság is hozzájárult. Nem beszélve arról, hogy a csatornák általában fedetlenül vezették az emberi anyagcsere termékeivel terhelt folyadékot, elképesztő szagok kíséretével. A helyzet jobbítására 1801-ben, József nádor idején már megjelent az igény. A század közepére helyhatósági szabályok születtek a csatornázásra.
A század közepére vízhiány jellemezte a budai oldalt, amit átmenetileg a Lánchíd-építő Clark Ádám gőzgépével szivattyúzott, szűrt folyóvízzel küszöböltek ki. Modernebb utódja a ma Várkert kioszkként ismert épületben kapott helyet.
Pest-Budából Budapest
Ekkoriban meghonosodott a Pest-Buda elnevezés, sőt, 1831-re Széchenyi István Budapestként emlegette a reménybeli fővárost. Végül 1873-ban egyesült az Óbudával kiegészülő hármas e néven. Még öt évvel korábban működni kezdett az első modern pesti vízmű, de csak a század utolsó évében hagytak fel a Duna vizének használatával. A Budapest vízellátását napjainkig biztosító vízmű és a hozzá tartozó rendszer 1904-ben készült el Káposztásmegyeren.
Vízmű, csatornahálózat, szennyvíztisztítók
A csatornahálózat jóval lassabban fejlődött, az 1860-as években összesen 80 kilométernyi csatorna volt Budán és Pesten. A tisztítatlan szennyvizet a Dunába öntő pesti főgyűjtőcsatornák a századfordulón készültek el. A négyméteres átmérőt elérő vezetékek máig részei az időközben 6399 km-re bővült fővárosi szennyvízhálózatnak. A budai oldal csatornaművei a 19. század elején épültek ki. Az első világháborút követő évek fellendülése szintén pozitívan hatott a vízellátás és a csatornázás területére.
A második világégést követően a helyreállításé volt a főszerep. Az első szennyvíztisztítók az ötvenes-hatvanas években épültek meg, a két városrész vízellátását pedig a Szabadság-híd bevonásával kötötték össze. Az 1950-ben létrejött Nagy-Budapesten már fővárosi hatáskörű vízmű és csatornázási vállalat szervezte a fejlesztést és a karbantartást. Növekedett a vezetékek, a csatornák, a közkutak száma.
Napjainkban ezeket a hálózatokat naponta mintegy kétmillió ember használja. A duguláselhárító számára akad munka bőven. Íme, Budapest területén a Világi Duguláselhárítás mindenütt ott van:
